HÁLÓ – kortárs felolvasószínházi est – Okuláré Projekt

2025-12-02T18:00:00.000Z

A kéthavonta megvalósuló Okuláré Projekt a legfrissebb drámaírók felfedezésének céljával működik, lehet ugródeszka, játszótér, cél, vagy kezdet. Az est alapjául szolgáló nyílt, névtelen pályázat hívószava ezúttal a HÁLÓ volt, az ebből inspirálódott szövegek dramatizált felolvasását láthatjátok most!

Dec
02

Program

Milyen titkokat rejt a #HÁLÓ? Szőjük tovább a drámák fonalát, tartsatok velünk az Okuláré Projekt következő fordulójában, mielőtt az évzárásé és a pihenésé lenne a főszerep!

Ismét 3 szerző vadonatúj szövegeit mutatjuk be a MU Színház nagyszínpadán, amelyekről Te is szavazhatsz az este végén, sőt, még élményeidet is megoszthatod az alkotókkal egy vezetett beszélgetés keretében!

A szövegek a Fiatal Drámaírók Háza rendszeres, nyílt, névtelen pályázatának rövidlistás szakmai műhelyén ezúttal Kelemen Kristóf színházcsináló segítségével nyerték el végleges formájukat.

Kapcsolódj ki velünk a hétköznapokból, szeretettel várunk!

A Fiatal Drámaírók Háza 2021 januárjában alakult azzal a céllal, hogy pályakezdő

drámaíróknak biztosítson megjelenési és fejlődési lehetőséget. Fő programsorozatunk jelenleg az Okuláré Projekt, amit a Budapesten a Amargant Színházi Műhely tagjainak előadásában valósítunk meg.

PROGRAM

🧶 Fábián Krisztina – Kímélő program

Játszók: Mezőfi Tünde, Pados Erzsébet, Pásztor Ildikó, Valint Zita, Veszprémi Anton

Rendezte: Ilyés Lénárd és Fodor Eszter

🏝 Komán Attila – Szigeteink közt nem jár hajó

Játszók: Ehleiter Veronika, Kubitsch Róbert, Sági Soma, Sipos Emma

Rendezte: Simon Orsolya és Bolza Léna

🕷 Molnár Norbert – Milyen legyek?

Játszók: Flores Bianka, Molnár Péter

Rendezte: Tóth-Lederhaas Csongor és Kozsdi Blanka

Host: Horváth Benji

/// GYAKORI KÉRDÉSEK ///

🎫MENNYIBE KERÜL A JEGY?

Az esemény ingyenes, de a helyszínen 3.500 forintos támogatói jegy, vagy könyv, emléktárgy megvásárlásával Te is segítheted a független kortárs színházi élet fejlődését.

🪑SZÜKSÉGES ELŐRE REGISZTRÁLNI?

Igen, a helyedet a nézők sorában a következő linken tudod bebiztosítani: https://forms.gle/7rRweTDvjc6HW5347

🎭KIK SZERVEZIK AZ ESEMÉNYT?

Az Okuláré Projektet a Fiatal Drámaírók Háza produkciós iroda és tehetséggondozó műhely szervezi, a budapesti fő helyszínen az Amargant Színházi Műhellyel koprodukcióban.

Helyszín

MU színház

MU Színház közösségi. befogadó. színház.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.