karamazov
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij 1821. november 11-én született Moszkvában, és csak hittük, hogy 1881 februárjában halt meg kedvenc városában, Pétervárott. Dosztojevszkij egy szép napon megunta a szegénységet, a nyomort, a kritikusokat, a szerencsejáték-függőség bilincseit, az alkotás terhét, és búcsút vett feleségétől, a jó Anna Grigorjevnától, és úgy tett, mint aki jobb létre szenderült.
Program
N.N. felcsernő szavai alapján 1905-ben a pétervári Csernisev hídnál járt. 1912-ben R.R. bárónő lakásán egy spiritiszta szeánszon tette tiszteletét. Legközelebb az 50-es évek elején látta Sztálin tolmácsának felesége, akit Dosztojevszkij állítólag arra utasított, hogy fojtsa vízbe gyermekét. 2012 tavaszán bukkant föl legutóbb, a Blaha Lujza téri 4-6-os megállóban, ahol épp a BKV ellenőrök próbálták megbüntetni az öreg orosz bliccelőt. Ekkor fiatal színészek vették védelmükbe a furcsán ismerős öregurat, aki a szemtanúk szerint nagyon rossz állapotban volt.
Az aggódó színészek ezután kórházba vitték Dosztojevszkijt. Egy tapasztalt pszichiáter vette kezelésbe, aki eltiltotta a játékgépektől, és azt javasolta, terápiás jelleggel kezdjen el újra írni, valami különlegeset, valami mást, mint a régi művei. Azóta a gyógyult szerző hálából adaptálta a színészeknek Karamazov testvérek című, utolsó nagyregényét…
Utazol egy körülbelül negyvenötezer pudos villamoson. Futnak alattad a verszták. Csak bámulsz ki bután a fejedből, nézed a nyírfák táncát a végtelen sztyeppén. A Blahán fölszáll az ördög. Olyan másfél rőf. Jön és néz. És tudod, hogy megfog. Mert nincs jegyed. Egy pópával is megtörtént ez. Aztán elment, és nem találták. De végül megtalálták. Így jár az, aki nem halt meg, de még él.
Jurányi Ház
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház mostanra meghatározó helyszíne lett a főváros kulturális életének, pezsgő színfoltja a kortárs művészeti közegnek. Az egykori középiskola mintegy 6700 négyzetméteres impozáns épületének osztálytermei és tanári szobái próbatermekké és irodákká, műhelyekké és showroomokká, a tornatermek játszóhelyekké alakultak át, a sulibüféből pedig kávézó és galéria lett. Ami viszont változatlanul megmaradt, az a tehetséggondozás, a fiatalos légkör és az értékteremtés. Jelenleg napi szinten a Házban több mint hatvan tagszervezet, köztük 25 regisztrált előadó-művészeti, számos alkotó- és vizuális művészeti csoport, valamint egyéb civil szervezet dolgozik. A Jurányi létrehozásával az volt a célunk, hogy egy stabil, közös otthont találjunk a független színházi és alkotóművészeti szektornak biztosítva a napi működéshez szükséges infrastrukturális hátteret. Szerettünk volna kialakítani a budai miliőben egy olyan kulturális centrumot, egy „kortárs művházat”, ahol a színházbarát fiatalok egy kávé mellett vagy akár egy színházi előadáson, kreatív gyerekfoglalkozáson vagy akrobatikus mozgásórán szívesen eltöltenek pár órát, ezáltal aktív közösségi élettel töltve meg újra az elhagyott oktatási intézményt. A Jurányi több mint egy budai színház, alkotói és kreatív bázis, ahol a visszatérő repertoár, az évi 300 produkció mellett változatos művészeti, közösségi és oktatási programokkal találkozhatnak a látogatók. 2012-es megalakulása óta a Jurányi népszerűsége mind a független művészek, mind a közönség köreiben folyamatosan növekszik. Büszkék vagyunk arra, hogy mára bizonyos művészeti szakközépiskolákban érettségi tétel lett a Jurányi Ház.