Istentelen Ifjúság
A két világháború közötti hitleri Németországban született történetben egy tanárt és a gondjaira bízott kamasz diákcsoportot követünk a civilizációtól egyre távolabb, az erdő mélyére, egy katonai felkészítést szolgáló, szörnyű tragédiába torkolló táborozásra.

Program
Egy ország a háború szélén áll. Gyűlöld az ellenségedet, kiáltják a kiképzőtisztek. Jogos minden, ami fajtestvéreink javára szolgál, harsogja a rádió. Az egyes ember most nem számít, a nemzet jövője a tét. A jövő pedig, mint mindig, a fiatalokon áll. És mindazokon, akik a hazafias helytállás útjára segítik ezt a generációt: a tanárok munkája nemzetstratégiai szempontból is kulcsfontosságú. A tanárnak, aki más korban talán önálló gondolkodásra nevelné diákjait, most a kritikátlan mintakövetést kell jutalmaznia, és a kamaszok alakuló személyiségében a hatalom által kívánatosnak tartott eszméknek kell megágyaznia. De meddig lehet elmenni egzisztenciaféltésből? Hogyan küzd meg azzal az egyes ember, ha a belső hangja mást mond, mint amit a feljebbvalói harsognak? És mi történik, ha ezek a hangok néha összekeverednek?
Radnóti Színház
A Radnóti egy nyitott színházi műhely és kulturális bázis Magyarország színházi életében. Markáns rendezői vízió és erős színészi alakítások színháza.



















