vakolath x 8LM
a földbolygó kettő elvitathatatlanul legzseniálisabb zenekarának szeretethadjárata a Szabadkikötőt is érinteni látszik.
vakolath:
csontrepesztő, agyvelő-kifolyató, brutális, meghökkentő, lélekmelengető, katarzis- és trombózisokozó, pszichedelikus, apokaliptikus p-funk az elíziumi mezőkről. A 4 (négy) pécsi srác célja, hogy a leglustább talpakat is megtáncoltassa.
https://linktr.ee/vakolath

Program
8LM:
bár érzelmekkel tömött, kicsit sem szerénykedő. a temesvári zenekar szétszedett már jó néhány erdélyi és magyarországi színpadot, majd vendégeskedhetett a 30Y és Esti Kornél zenekarok előtt. szeretik ezt az egészet: hajat rázva kiadni mindazt, ami bennük ragad.
változásokban vagyunk, most ebből igyekszünk falatozni.
Szabadkikötő
Közösségi tér és minden plusz, hogy jól érezd magad! A Szabadkikötő egy olyan hely, ahol tudás, tapasztalat, érzés és gondolat szabadon cserélhet gazdát egy kávé, koncert, előadás és/vagy gyerekzsivaj közben. Nálunk ez tényleg így működik! Érdemes megismerni a hely kettős arcát, amit nappal a gyerekek uralnak éjszaka pedig az iszogatni vágyók, a programokat amik minden korosztály számára nyitottak. Hozd magaddal négylábú kedvencedet, szívesen látjuk őt is! Konyhánkon pedig minden hétköznap laktóz és glutén mentes menü készül, mely 11:30tól várja az éhes szájakat.