Az üvegbúra
A szerző azonos című regényéből írta Mikó Csaba.
Az előadás során elhangzik a Párbeszéd a romok közt című Sylvia Plath vers egy részlete Szabó T. Anna fordításában.

Program
Esther Greenwood élete a megtestesült amerikai álom. Húszévesen egy híres női magazin ösztöndíjas gyakornoka, és sorra nyílnak előtte a kapuk. New Yorkban szakmai sikerek, fogadások, hírességek forgatagába kerül, ám ő úgy érzi, képtelen megfelelni az elvárásoknak. Sylvia Plath Az üvegbúracímű regénye a huszadik század sokat elemzett és idézett kultuszműve. Az önéletrajzi ihletésű történet egyrészt a nővé válás stációit mutatja be kíméletlen őszinteséggel, másrészt a kamaszkor és a felnőtt lét közti átmenet bizonytalanságokkal teli időszakának lenyomata. A belső félelmek, az önazonosság-keresés elemi erejű megfogalmazása.
Örkény István Színház
Az Örkény István Színház önálló társulattal működő repertoárszínház, az ország egyik fontos művészszínháza. Az Örkény első sorban prózai drámaszínház, ám színházunk sokféle műfajra nyitott. Repertoárunkon az antikvitás szerzőitől a kortársakig máig több, mint száz mű szerepelt. Munkánk értelmét műfajtól függetlenül a magas színpadi irodalom választásában, az alapos próbamunkában, a közélet kérdései iránti nyitottságban, a humor, a groteszk és az irónia sokféle árnyalatának szeretetében látjuk. Tíz éve működő színházpedagógiai programunk Magyarországon az elsők között nyitott új csatornát a közönséggel való aktív, közösségteremtő kapcsolattartáshoz.