Kárpáti Péter és barátai // Rühes kutya

A bűnvallomás közösségi élmény. Nem csak arra jó, hogy a bűnös könnyíthessen a lelkén, hanem arra is, hogy a hallgatóit magával rántsa a bűn mocsarába.

Az előadás rendhagyó módon kísérletezik különböző térélményekkel és helyzetekkel. „Az erőszak vége” fókusz részeként megvalósult 2025. szeptemberi nagytermi bemutató után a Trafó különböző tereibe vándorolt: a Klubba, a Stúdióba, több alkalommal vissza a nagyterembe, majd márciusban a Klub intimitásába tér vissza az előadás.

„Egy barátnőm mondta, hogy választhatok: vagy megőrülök vagy elkezdek futni. Valamit tenni kell, hogy újra szerethesd magad. Futsz az esőben, csattog a sár, gyöngül a test, fölszakad egy csomó, folyik az orrod, az arcodon csattognak az ágak, végre érzed, hogy élsz, fáj a hátad, szúr a térded, kegyetlen! Hasogat a farizmod, olyan helyeken fáj, hogy nem is tudtad, hogy ilyen helyek vannak. Nem, ezt nem hiszem el! Szakad a test, egy utolsó nagy dühroham, és a megtisztulás. Nincs bűnbocsánat az életben, de itt, itt van!” (Rühes kutya, részlet)

„Kiindulópontunk a karcsai népmesék lápvilága (Nagy Géza gyűjtése). Néprajzi Galapagos-sziget: ezen az elzárt bodrogközi területen az évszázadok során az ismert történetek más, ismeretlen irányba fejlődtek. A mesék világa furcsán mélylélektani és látomásos, és minden fordulatnak hatalmas drámai súlya van.

Csak egy-két mondatot őriztem meg az eredetiből. A mi téridőnk a mai kopott, vidéki Magyarország. Szakadozott, önellentmondásos bűnvallomásokat mondunk, olyan rettenetes történeteket, amik így, ahogy itt el vannak mondva, nem történhettek meg, de valami biztosan történt. Lehet, hogy valami sokkal rettenetesebb és köznapibb.” (Kárpáti Péter)