
Program
A „Pieces of a Woman” Mundruczó Kornél nagysikerű filmje Wéber Kata drámája alapján készült, melyet most először mutat be magyar színház. A felkavaró történet főszereplőjének, Mayának egy fájdalmas veszteséggel kell szembenéznie – a feldolgozás és az elfogadás során azonban sok minden megkérdőjeleződik az életében: meg kell küzdenie a családja elvárásaival, a társadalmi konvenciókkal, és a legfontosabb emberi kapcsolatait is újra kell építenie, hogy tovább tudjon lépni. Fájdalom, düh, szerelem és csalódások mentén vezet az út az újrakezdéshez.
Az előadás a Pesti színház épületében tekinthető meg!
Vígszínház
A Vígszínház a legnagyobb múltú, legnépszerűbb budapesti színházak egyike. Három játszóhelye (a nagyszínpad, a Házi Színpad nevű stúdió és kamarája, a Pesti Színház) összesen több mint 1700 ülőhellyel rendelkezik. A színház a modern magyar polgári dráma bölcsőjeként is ismert, híres szerzői voltak, mint Heltai Jenő, Bródy Sándor, Szomory Dezső, Lengyel Menyhért, Szép Ernő, Hunyady Sándor, Herczeg Ferenc. A 21. században világszerte jellemző, hogy a nagyobb nézőterű színházak többsége elvesztette közönségének jó részét. A Vígszínház premierjei e tendencia ellenére sikeresek, előadásai szépszámú közönség előtt zajlanak. A színház Budapesten, a Szent István körút Újlipótváros felőli oldalán található.