Alternatív perspektívák – Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió / Záró vetítés és beszélgetés
A Kádár-korszak filmtörténeti vizsgálata során méltatlanul kevés fény vetült eddig az amatőrfilmesekre. Különös nehézséget jelent e tekintetben, hogy a filmek nagy része nem hozzáférhető: nem gondozták, archiválták, katalogizálták őket. Pedig az amatőrfilmeken keresztül olyan fénytörésben láthatjuk a kort, amely közelebb visz annak pontosabb megítéléséhez.
Háromrészes vetítéssorozatunk ezt a hiányt igyekszik valamelyest pótolni: a magyar film egy különösen izgalmas időszakában, 1964 és 1971 között működő budapesti Cinema 64 Amatőrfilm Stúdió filmjeit mutatjuk be.

Program
A Cinema 64 a korszakban elképzelhetetlen módon, horizontálisan szerveződött. Hat, a húszas éveiben járó fiatal – Dékány István, Gulyás Gyula, Gulyás János, Nagy Ottó, Ottovay Péter és Tolnai Gábor – közösen alapította a műhelyt. Szakítani akartak az amatőrfilmes közegben akkor uralkodó „hobbifilmes” szemléletmóddal: alkotói módszerüknek a kollektivizmust tekintették, legfőbb törekvésük pedig az volt, hogy őszintén és meggyőzően beszéljenek a saját korosztályukat feszítő problémákról.
A cinemások a kezdetektől fogva azon voltak, hogy nyilvánosságot teremtsenek filmjeiknek. Bárhová elmentek vetíteni – egyetemi klubokba, művelődési házakba vagy könyvtárakba –, és ha a helyzet úgy kívánta, saját vetítőgépet is vittek magukkal. Ezúttal az ISBN+ mozitermébe érkeznek filmjeikkel – igaz, a technika most helyben várja őket.
Vetített film: Gulyás Gyula: Tanítványok (1968, 61’, angol felirattal)
A vetítést követően Gulyás Gyula filmrendezővel és K. Horváth Zsolt társadalomtörténésszel beszélgetünk, a moderátori szerepet Bényi Lilla művészetteoretikus látja el. A beszélgetés során a Tanítványok mellett szót ejtünk a filmrendező Gulyás Jánossal közösen készített Vannak változások (1979) című filmjéről is, amely szintén a Cinema 64-hez kötődik.
Háromrészes vetítéssorozatunk utolsó része.
Koncepció, szervezés: Bényi Lilla, Emődy Botond
Időpont: 2026. március 19. 17:30
Helyszín: 1085 Budapest, Baross utca 42.
ISBN+
Az ISBN+ kortárs művészeti központ és szakkönyvesbolt célja, hogy a kortárs vizuális kultúrát elérhetőbbé és érthetőbbé tegye. Az ISBN+ nemcsak befogadóhely, hanem valódi találkozási pont is, ahol alkotók, művek és független művészeti kiadványok találkoznak.