Szívlapát
Játékos bevezetés a kortárs magyar költészet világába Igó Évával és Zoltán Áronnal.

Program
A Szívlapát című részvételi versszínház két szereplője nem csak bevezetik a nézőket a kortárs költemények varázslatos világába, de még versírásra is ösztönzik őket. Olyan részvételi színházról van szó, ahol az előadás elején nem arra szólítanak fel, hogy kapcsoljuk ki a telefonokat, hanem, hogy hagyjuk bekapcsolva, sőt használjuk is! Például nézzük meg, mit dob fel a kereső arra a szóra, hogy „vers”.
„Nagyon érdekes, de úgy tűnik, hogy sikerült olyan verseket összeválogatnunk, amik kamaszkortól fölfelé mindenkiben komoly hatást váltanak ki. És bebizonyosodni látszik az is, hogy a részvételi forma – hiszen a nézők is részesei a munkának – szépen összeillik a kortárs versek szabadságával és bravúros egyszerűségével. Nem volt még olyan előadás, ahol ne sikerült volna mindenkit bevonni a játékba, és ezáltal a versekbe is.” – meséli Zoltán Áron. Az előadást ugyanis 2018. április 11-én mutatták be Gerencsér Anna és Dézsi Fruzsina rendezőkkel közös műhelymunka után, Mester Dávid zeneszerző-zongorista közreműködésével, a Bethlen Téri Színházban.
A játékos forma remekül működik, nemcsak a középiskolás korosztály, hanem felnőtt nézők részvételével is. Nem egyszer komplett asztaltársaságok érkeznek az előadásra. Sőt, az alkotók kifejezetten ajánlják, hogy a nézők 4-8 fős csoportokban foglaljanak maguk számára egy asztalt a kávéházi elrendezésű nézőtéren. De ennek ellenkezője is működik: az eleinte ismeretlen, egy asztalnál ülő résztvevők az előadás végére kedves ismerősökként távoznak. Éppen ezért jó szívvel ajánljuk csapatépítő programként is.
Az előadás a Vígszalonban tekinthető meg!
Vígszínház
A Vígszínház a legnagyobb múltú, legnépszerűbb budapesti színházak egyike. Három játszóhelye (a nagyszínpad, a Házi Színpad nevű stúdió és kamarája, a Pesti Színház) összesen több mint 1700 ülőhellyel rendelkezik. A színház a modern magyar polgári dráma bölcsőjeként is ismert, híres szerzői voltak, mint Heltai Jenő, Bródy Sándor, Szomory Dezső, Lengyel Menyhért, Szép Ernő, Hunyady Sándor, Herczeg Ferenc. A 21. században világszerte jellemző, hogy a nagyobb nézőterű színházak többsége elvesztette közönségének jó részét. A Vígszínház premierjei e tendencia ellenére sikeresek, előadásai szépszámú közönség előtt zajlanak. A színház Budapesten, a Szent István körút Újlipótváros felőli oldalán található.