A testfilozófia múltja és jelene
Időpont: 2026. május 29., péntek
Helyszín: 1086 Budapest, Múzeum krt. 4/I. Bence György terem (228)

Program
Az ELTE BTK Filozófia Intézete konferenciát rendez „A testfilozófia múltja és jelene” címmel.
A testfilozófia a legkülönfélébb filozófiatörténeti előzményekre tekint vissza, de fénykorát kétségkívül a huszadik századtól kezdve éli. Az újkorban minden bizonnyal a szenzualista hagyomány és Nietzsche filozófiája tette a legeredményesebb lépéseket a test fogalmának a lélek uralma alóli felszabadítása és a puszta tárgyi létezés köréből való kivonása irányába. Míg az előbbi főként a fenomenológiai hagyományban talált folytatásra, addig az utóbbi inkább a posztstrukturalistákat látta el új inspirációval. Mindkét irányzat azt az alapvető meglátást igyekezett a maga módján kifejteni, hogy az emberi test nem pusztán egy tárgy a sok közül, hanem a tapasztalat kialakulásának elengedhetetlen közege és feltétele. Ugyanakkor míg az előbbi a megélt tapasztalat reflexív elemzését tekintette megfelelő kiindulópontnak, addig az utóbbi sokkal inkább a testi létezésünk társadalmi, történeti, hatalmi konstitúciójának személytelen folyamataira fókuszált. A fenomenológia és a posztstrukturalizmus szűkebb keretein túl azután számtalan további területen bukkantak fel a test megközelítésének új irányvonalai a társadalom- és politikafilozófiától a feminista elméleteken vagy épp az esztétikán át az analitikus elmefilozófiáig és a kognitív tudományokig. Az utóbbiak esetében a test problémájának előtérbe kerülése azért is tekinthető fontos fejleménynek, mert az „embodied mind” így megszülető gondolatköre a filozófiai érdeklődés azon kevés területeinek egyike – talán a narratív identitás elméletén kívül az egyetlen –, amelyek az elmúlt évtizedekben tartalmas párbeszédre adtak alkalmat analitikus és kontinentális filozófia között.
Természetesen annyiféle különböző gondolatvilág sorolható a testfilozófia címszava alá, hogy a megnevezés talán egyszerűsítő és sematizáló. Ha azonban egységes diszciplínát nem is jelöl, arra azért mindenképpen alkalmas, hogy kiindulópontul szolgáljon a testi létezésünket érintő kutatások összevetésére, megvitatására. A konferenciára tehát további tematikus megkötés nélkül bármilyen testfilozófiához kapcsolódó előadást szeretettel látunk.
ELTE (Múzeum krt)
Az ELTE BTK az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő egyetemi kara. Az ország vezető bölcsészettudományi intézményeként közel 7000 hallgatónak kínál képzéseket.