Hajógyár x A38 // Für Anikó & Hrutka Róbert

2023-06-20T18:00:00.000Z

Péterfy Bori ezúttal a Für Anikó és Hrutka Róbert alkotta különleges duót csábítja el a Hajó fedélzetére, a Momentán Társulat művészei pedig ismét rögtönzött előadásukkal járulnak hozzá az este sikeréhez.

Jun
20

Program

A Jászai Mari-díjas színésznő és a Fonogram- és Artisjus-díjas zeneszerző igazán összeszokott párost alkotnak, hiszen jelenleg is saját, zenés irodalmi estjükkel járják az országot. Für Anikó hangját biztosan sokan szívükbe zárták már, ugyanis színházi szerepei mellett az évek alatt számos híres hollywoodi sztárnak kölcsönözte a magyar hangját. Ráadásul az éneklés sem áll messze tőle, nemrég például Dés László koncertjén is fellépett. Hrutka Róbert életében is már egészen fiatalon meghatározó szerepet kapott a zene, első hangszerére, egy szájharmonikára 5 évesen tett szert. Ezután zongorán, klasszikus gitáron és éneklésen át vezetett az út a zeneszerzői és produceri léthez, egyben az országos hírnévhez. Péterfy Borinak és a Momentán Társulatnak tehát nem lesz nehéz dolga érdekes pontokat találni a két művész életében, akik az improvizáció után pár dalt is előadnak majd repertoárjukból a jelenlévőknek.

Gyere és ringatózz velünk június 20-án az A38 Hajón!

Műsorvezető: Péterfy Bori

Kapunyitás: 19:00

Program: 20:00 - 21:30

Az ülőhelyek száma limitált, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Helyszín

A38 Hajó

A szénbányászó hajóból átakalított A38 simán Budapest legizgibb szpotja. A hajó gyomra lassan 20 éve ad otthont az élő- és elektronikus zene széles palettájának, teltháznál pedig bőven érezni, ahogy a bulizók ütemes mozgása hullámokat csap a Dunában. Külföldi fellépők is gyakran emlegetik fel utólag, mint kedvenc klubjukat.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.