kisbetűs ünnepnapok, Máklikőr - A38 Tetőterasz

2023-07-12T17:00:00.000Z

Júliusig 1-én megjelenik a kisbetűs ünnepnapok első, Édenpark című nagylemeze, amit hatalmas csinnadratta és képzeletbeli tűzijáték áradat kíséretében be is fognak mutatni az A38 tetőteraszán! Velük tart a Máklikőr zenekar, így az se fogja tudni majd elfelejteni az estét, aki kísérletet tesz rá.

Jul
12

Program

-kisbetűs ünnepnapok-

Tagadhatatlan, hogy minden idők egyik zenekara, ennek megfelelően is viselkednek általában. 2018-ban állt össze három újpesti osztálytárs, hogy zenekarosdit játszanak, azóta pedig már négyfősre bővülve egyre több játékmezőt ismertek meg. Céljuk, hogy a zenében sose csináljanak kétszer ugyanolyat. Ahogy megfejtik a dalokat, remélik, közben az életet is sikerül.

-Máklikőr-

A Máklikőr zenekar 4 fiatal budapesti fiút jelent, akik minden gondolatukat arra fordítják, hogy zenéjükkel történeteket meséljenek és érzéseket közvetítsenek. A zenekar első időszakában főleg hosszúra nyúló, tábortűz mellett eltöltött estéken zenélt, ez ma is fellelhető a stílusukban, a közönséget ugyanúgy bevonják a koncertjeikbe akárcsak a tűz körül ülve tették. Céljuk, hogy azt a szabadságérzést közvetítsék, amit ők a zenekar megalakulásának éjszakáján éreztek.

Helyszín

A38 Hajó

A szénbányászó hajóból átakalított A38 simán Budapest legizgibb szpotja. A hajó gyomra lassan 20 éve ad otthont az élő- és elektronikus zene széles palettájának, teltháznál pedig bőven érezni, ahogy a bulizók ütemes mozgása hullámokat csap a Dunában. Külföldi fellépők is gyakran emlegetik fel utólag, mint kedvenc klubjukat.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.