Program
A sorozat tíz évvel ezelőtti indulása óta immár nyolcadik alkalommal juthat ki egy hazai zenekar a világ legnagyobb metálfesztiváljára, hogy a nemzetközi mezőnyben képviselje Magyarországot.
Az idei versenyre a jelentkezés lezárult, a szakmai zsűri döntése alapján idén is 10 zenekar jutott tovább a második fordulóba, hogy ezúttal már a színpadon, közönség előtt is összemérjék erejüket a Barba Negrában megrendezett élő döntőben.
A helyszínen már a nézők is szavazhatnak a nekik legjobban tetsző zenekarra. A végső sorrendet, a szakmai értékelés és a közönségszavazás együttes sorrendje dönti majd el.
Jegyek a helyszínen: 3000 HUF
Elővételes jegyek a döntőbe jutott zenekaroktól vásárolhatók!
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.




















