Pátkai Rozina: Minka // Opus
Pátkai Rozina Minka című lemezének zenei világa a művésznő intermediális kísérleteinek (hangzó képek, montázsok, performanszok) és az EM90 zenekar Erdély Miklós verseiből összeállított Rossz szórend című lemezének egyenes vonalú folytatása.

Program
Rozina Dóczi Bence gitáros, elektronikus zenész, hangmérnök segítségével jutott el a bossa novától az elektronikus zenéig, egy zsizsegő, soha meg nem nyugvó hangzásvilágig, illetve talált vissza a portugál nyelvű zenei tradíciótól saját anyanyelvéhez: Weöres Sándor, Ady Endre, Borbély Szilárd, Karinthy Frigyes, Víg Mihály, Tóth Árpád, Áprily Lajos és végül, de nem utolsósorban Czóbel Minka verseihez, akinek keresztnevét az alkotócsoport első lemeze címként viseli. A zenekar második, Pilinszky-albuma után most Petőfi Sándor verseiből teremtett állandóan változó, de mindvégig intenzív hangképeket, amelyek atmoszférája főként az elektronikus tánczenéből, a free jazzből és a kortárs zenéből táplálkozik. Ezúttal is kulcsfontosságú szerepet kap Rozina állandó zenésztársa, Ávéd János, a koncertet pedig a több műfajban tájékozott zenészek közreműködése teszi majd teljessé.
KÖZREMŰKÖDIK:
Pátkai Rozina - ének
Ávéd János - szaxofon
ifj. Tóth István - basszusgitár
Szabó Dániel Ferenc - dob
Fenyvesi Márton - gitár, elektronika
Jegyek 3200 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC