Kim Corbisier - je marche dans le rue

Kimet először egy filmben láttam. Aztán egy film miatt vettem fel vele a kapcsolatot, és a rövid ismeretségünk apropóján szintén filmet forgatott. Valóban, festőként csak később ismertem meg. És valójában a festészetét is a mozin keresztül közelítem meg.

Ami kezdetben felkeltette a figyelmemet, az a rendkívüli karaktere, kreatív megjelenése, fotogén és vibráló személyisége volt. Aztán, amikor felfedeztem a festményeit, döbbenten láttam, hogy újra találkozom bennük a készítőjével - minden tüzével, spontaneitásával és erőteljes jelenlétével. Miközben nagy vásznait könnyed nagyszerűséggel festette meg, bizonyos részleteket aprólékosan kidolgozott. Az erős érzelmek féktelen kiáradása, valamint a mély megfigyelés és az éleslátás egyaránt jellemzi munkásságát.

Karaktere és hozzáállása mellett Kim film iránti szenvedélye is markánsan jelen van festményein. A szemek, az emberek tekintete, amelyet egy nyüzsgő utcán, az elmúló hétköznapi pillanatokban örökített meg, és a képek dinamikája óhatatlanul asszociációkat ébreszt a filmmel mint médiummal kapcsolatban. Festményei filmjelenetek, amelyek középpontjában az ember áll. Történetek az emberi létről, kapcsolatokról és sorsokról. Ezek a gyarló karakterek beszélnek hozzánk, néha egyenesen a szemünkbe néznek, egyenesen bevonzanak a történeteikbe, feltárják a mélységeiket, lehetetlenné téve, hogy csak úgy elmehessünk mellettük. Ugyanakkor az is lehetetlen, hogy sok időt töltsünk velük. Abban a pillanatban, amikor egy szereplő vagy helyzet a fókuszba kerül, vagy egy élettörténet kezd kibontakozni, a nézőt azonnal magával ragadja az utca sodra.

Maga a festmények textúrája is hasonlít a celluloidkeretekre. Egyes részeik olyanok, mintha kiégtek volna, mint egy túlexponált fotón. Olyanok, mint amikor az erős nyári napsütésben hunyorogni kell, és csak a legélesebb sziluetteket vagy körvonalakat látjuk egy jelenetből. Egy alak vagy egy arc egy pillanatra felvillan, hogy aztán szinte azonnal elhalványuljon. Ez megtisztítja ezeket a hétköznapi helyzeteket a nagyvárosi szmogtól és kosztól, a felszín felszakad, és a fény átragyog a múló áramlat átváltozásaival. Egy pillanatra felcsillan egy szín, egy alak körvonalai bukkannak fel egy szempillantásra, egy tekintet villan fel, csak elhalványul a fehér ragyogásban. Mindezeken keresztül Kim megragad valamit a létezés lényegéről. Természetesen a módszere nem valamiféle filozófián vagy intellektuális megfontoláson alapult. Egyszerűen azt festette le, ahogyan megtapasztalta a világot.

A filmes vonások nem csak Kim sajátos intertestéből, hanem alkotói módszeréből is adódnak. Imádta a mozi világát, a kamera előtt és mögött lenni, a lencsén keresztül figyelni a körülötte lévő világot Brüsszel, Marseille vagy Budapest utcáin. A felvett felvételekből választotta ki a festményeihez a szereplőket, majd a vászonra vetítette őket, és megfestette vagy megrajzolta őket. Ezek a felvételek bekerültek a videómunkáiba is.

A kiállításon szereplő művek egyetlen nagyvárosi miliővé állnak össze. A képek a vágás filmes elvei szerint vannak elrendezve (a tekintetek irányának és szögének megfelelése, a dinamikában, színekben, vonalakban stb. rejlő hasonlóság), ugyanakkor lazán összeadódnak, hogy bemutassák a művész életművének korszakait, és bemutassák Kim alkotói folyamatának szakaszait az élő felvételektől a fényképeken, vázlatokon, montázsokon át a festményekig.

Ez a kiállítás lehetőséget kínál arra, hogy végigsétáljunk Kim utcáin, és közelről tanúi legyünk az általa megörökített kis történeteknek. És ezekben a történetekben önmagáról is mesél.

(Kapronczai Erika)