FUR

2023-08-25T18:00:00.000Z

Hélène Duret klarinétművész-zeneszerző 2017-ben alapította a Synestet quintetet, majd két évvel később a Synestet tagjaiból alakult FUR triót. Nevük egy régi francia kifejezésből ered, amely az arányra, mértékre utal, és a trió kompozícióiban, játékában éppen erről van szó: érzékkel és kitűnő ízléssel adják elő improvizatív zenei jeleneteiket, ami azonban soha nem megy a kifejezőkészség és a merészség rovására. A három francia zenészt a spontaneitás mellett a hangszínekkel és textúrákkal való kísérletezés vezérli, így zenéjük szinte minimalista, mégis valósággal nyüzsög a leheletfinom történésektől.

Aug
25

Program

Főbb forrásaik között Jim Black AlasNoAxis együttese, Big Thief, Daniel Lanois és Jimmy Giuffre zenéje szerepel. Pontosan tudják, mit akarnak elmondani a közönségnek, de azt nem, hogyan – koncertjeik során az önkifejezés megismételhetetlen felfedezőútjára invitálják magukkal a hallgatót.

Első albumuk, a meditatív hangvételű Boîte noire 2021-ben jelent meg a belga ~suite kiadónál, az azóta eltelt időben pedig hat digitális kislemezt adtak ki a Tricollectif égisze alatt; valamennyi kompozíció Robin Mercier íróval és három fotóművésszel együttműködésben született, bizonyítva a trió nyitottságát más művészeti ágak iránt. Következő albumukat a BMC Records számára rögzítik, amely várhatóan 2024-ben jelenik majd meg. A zenekarvezető, Hélène Duret a Jazz Migration program hetedik kiadásának keretében, a Suzanne trió tagjaként már járt az Opus színpadán, és olyan, a lemezkiadóhoz szorosan kötődő zenészekkel is játszik, mint Vincent Courtois, Théo Ceccaldi vagy Daniel Erdmann.

Helyszín

Opus Jazz Club

Izgalmas európai jazzkoncertek és remek ételek Budapest szívében

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.