Black String
A „Black String” elnevezés a hagyományos koreai citera, a geomungo másik nevéből, a hyeongeumből (ejtsd: hjangüm) ered, amely kínai írásjegyekkel leírva a „fekete” jelentésű hyeon (玄) és a „citera” jelentésű geum (琴) elemekből épül fel. A „Black String” kifejezés ugyanakkor nemcsak a geomungót jelöli, de filozófiai jelentéssel is bír: a keleten a világmindenséget jelképező fekete szín, valamint a koreai zene dallamvonalát szimbolizáló húr képének kombinálásával az univerzum hangjait megszólaltató zeneszerszámra utal.

Program
A Black String a hagyományos koreai hangszereket és zenét veszi alapul, ugyanakkor átfogó érzékenységgel szabadon elmossa a műfaji határokat, koncertjei során pedig a végletekig kihasználja az előadók rögtönzési képességét. Az együttest Oh Jeong-su gitárművész, Lee Aram daegeum-művész (ejtsd: tegüm), valamint az ütősökre szakosodott Hwang Min-wang vokalista alkotja az elismert geomungo-művész Heo Yoon-jeong vezetésével.
Az alkotók modern és egyedülálló, a Black String sajátos esztétikáját hordozó repertoárt mutatnak be a közönségnek, amellyel széles körben hirdetik a hagyományos koreai zene kiválóságát. Az együttest beválasztották többek között a 2016-os zenei világkiállítás (WOMEX) hivatalos showcase programjába, 2018-ban pedig az első koreai díjazott lett Ázsia & Óceánia kategóriában a híres angol zenei magazin, a Songlines díjátadóján. Jelenleg is számos nemzetközi fesztivál meghívott előadójaként járja a világot.
A Black String első ázsiai együttesként Európa legnagyobb jazzkiadójánál, az ACT Musicnál jelentette meg „Mask Dance” (2016) című első, „Karma” (2019) című második, valamint élő felvételeket tartalmazó „Jazz at Berlin Philharmonic” (2020) című albumát.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















