A felszabadítás pedagógiája

2023-09-15T08:00:00.000Z  -  2023-09-17T16:00:00.000Z

A felszabadítás pedagógiája célja, hogy a közös tanulás segítségével az elnyomott emberek értelmezni tudják saját társadalmi helyzetüket, fejlődjön a kritikai tudatosságuk és ezáltal képesek legyenek megváltoztatni az egyenlőtlen társadalmi viszonyokat. A hat nap folyamán a résztvevők a kritikai pedagógia alapelveiről, történetéről és módszereiről tanulnak interaktív módon, majd egyre nagyobb teret kapnak, hogy saját módszereiket és témáikat hozzák be a csoportmunkába.

A képzés résztvevőinek a három alkalom között meg kell valósítania egy tanítási gyakorlatot, aminek megtervezésében segítséget nyújtunk.

Sep
15
-
Sep
17

Program

🙋🏼‍♂️ Kiket várunk? Olyan pedagógusokat, képzőket, önkénteseket és aktivistákat, akik a társadalmi igazságosságért dolgoznak. Előnyben részesülnek azok, akik maguk is valamelyik hátrányos helyzetű csoport tagjai és azok is, akik a pedagógiai munkát egy már meglévő csoportjukban tudják megvalósítani.

A képzésen a következő témákról tanulunk:

📍 Társadalmi egyenlőtlenségek, politikai részvétel és ezek oktatása

📍 Részvételi akciókutatás, Fórum Színház és további nem-formális részvételi módszerek

📍 Példák a kritikai pedagógia alkalmazására Magyarországon és világszerte

📍 Hogyan tudják a résztvevők gyakorlatban alkalmazni a tanultakat?

🗯 „Támogató, inspiráló, képessé tevő, biztonságos és hasznos folyamat volt. Úgy érzem, hogy ezt a szemléletet minél több helyre el kell juttatnom.” - egy korábbi résztvevő

👥 A képzést Végh Panni (Artemisszió Alapítvány) és Udvarhelyi Tessza (Közélet Iskolája) tartja.

💸 A képzésen a részvétel ingyenes, de ha be tudod fizetni a 40.000 Ft/fő részvételi díjat vagy annak egy részét, akkor hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek.

A képzés alatt ebédet, valamint szükség esetén gyermekfelügyeletet, utazási támogatást és szállást is biztosítunk.

Helyszín

Auróra

Alkotótér | Bázis | Klub.

Az Auróra közösségi tér egy önkormányzó kultúrközösségi központ budapesti Auróra utcában, a II. János Pál pápa tér közvetlen közelében.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.