Felső Tízezer - Majd lesz valahogy
Az idén 15 éves Dürer Kert kistermében szeptemberben a Felső Tízezer újra eljátssza teljes egészében az idén 5. évfordulóját ünneplő Majd lesz valahogy című nagylemezét.

Program
De miért? Egyfelől azért, mert a közönség és a zenekar is nagyon szereti ezt az albumot, ám azóta megjelent két további nagylemezünk, ráadásul volt egy koncertmentes világjárvány is, így a dalok jelentős része az utóbbi időben kipörgött a szettből. Másfelől a 2018-as lemezbemutatón Korándi Dávid már nem játszott, de a tavalyi év óta újra tagja a zenekarnak, így ezért is illő ebben a formában eljátszani ezt a lemezt.
Dürer Kert
A Városliget mellől a Kopaszi-gát közelébe elköltözött Dürer a budapesti metálosok és egyéb fennmaradt periférikus szubkultúrák egyik törzshelye, amit viszont akkor is érdemes felkeresni, ha csak egy hibátlan kerthelyiségre vágysz. Mármint tavasztól. Addig pedig mehet a dara! És utána is.



















