Program
KALE LULUGYI
A zenekarban oroszlányi cigányok muzsikálnak, akiknél a zene szeretete és a zene tanulása a hagyomány része, mely generációkon keresztül öröklődött.
Nem kottából zenélnek, a zenetanulásnál és az éneknél is hallásukra hagyatkozva tanultak. A hagyományőrzés már a zenekarban is megfigyelhető, két generáció is együtt muzsikál: apa és fia (Molnár Csaba és Ifj. Molnár Csaba). A zenék, melyeket játszanak, cigány illetve magyar népdalokból építkezik, de muzsikálnak más előadóktól is feldolgozásokat. Zenéjükben alapvetően az autentikus vonalat követik, de szívesen dolgoznak együtt más formációkkal is, minden stílusban. Jó pár saját szerzeményük is van már, illetve folyamatosan dolgoznak további saját dalokon. Dalaikban a szöveg nyelve sokszor változik.
COYOTES
A Coyotes egy Budapesten alakult mexikói zenekar. A két barát eltérő zenei háttérrel és stílussal, két csodaszép mexikói városból érkezett a magyar fővárosba. Barátságuk különleges, vérpezsdítő zenei utazásra inspirálja őket, melyben a tradíciók és a ritmus iránti szenvedély, illetve némi mezcal (a pálinka mexikói változata) fűti a művészeket. A latin négyes-fogat mariachi, cumbia, salsa és egyéb csípőtekerős latin dalokkal rázza fel a közönséget! Most 5 tagu zenekarban !t
Turbina Kulturális Központ
A Turbina Kulturális Központ egy háztömbnyi, sokszínű rendezvényhelyszín a 8. kerület szívében. A rendszeres zenés események mellett elcsíphetünk itt kiállításokat és színházi előadásokat is.




















