KVARK | Konkoi
Az eseményeken hazai zeneszerzők és zenekarok szóló- és közös projektjei mutatkoznak be mapping vetítésekkel kísérve, amik szintén hazai alkotók munkái.

Klasszikus zenei tanulmányai után tíz évig játszott zenekarban, majd ezt követően, 2019- ben született meg Grócz Bence szólóprojektje, a konkoi.
A gyakran repetitív folyamatzene csendes és lüktető hangzásvilágának váltakozása erős atmoszférát és meditatív állapotot teremt. Művei között egyaránt szerepelnek pianínóra és harmóniumra, illetve analóg szintetizátorra és elektromos zongorára írt darabok.
KVARK Akusztik
2023 őszén, a megjelenés után mintegy másfél évvel visszatér Győrbe a KVARK! Marton Szabolcs izgalmas és egyedülálló, audiovizuális projektje most egy újféle megközelítésben látható az egykori debütálás helyszínén, a Torula Művésztérben – ahol egy háromrészes eseménysorozat záróakkordjaként most akusztikus formában hallhatja a közönség az idén megjelent KVARK című nagylemez szerzeményeit.
Torula
A Torula független, kortárs kiállítótér és műteremház a győri Gyárváros központjában. Célunk, hogy a Bécs - Pozsony - Budapest tengely meghatározó intézményeként támogassuk a régió fiatal művészeit,ezzel elősegítve alkotó- és előadóművészeti projektek, produkciók megvalósulását. Kiállítóterünk, műteremházunk, és rezidencia programunk helyet és lehetőséget biztosít a feltörekvő alkotók kibontakozására.