Az idő illúziója – Ruth Orkin (1921 –1985)
Komoly kihívásokkal kellett szembenéznie annak a nőnek, aki a 20. század első felében filmkészítő szeretett volna lenni az Egyesült Államokban. Miközben a nők részt vettek az álomgyár nyersanyaggal való ellátásában, afelől nem lehetett kétség, hogy a termékek előállítói, vagyis azok, akik a kamera mögött foglaltak helyet, férfiak. Ruth Orkin (Boston, 1921. szeptember 3. – New York, 1985. január 16.) nem választhatta azt a pályát, amely iránt elhivatottságot érzett – legalábbis nem úgy, ahogy elképzelte –, és ez alapvető módon határozhatta meg fotográfiai munkásságát.
Program
Mary Ruby némafilmszínésznő és Samuel Orkin, az Orkin Craft nevű játékhajók készítőjének egyetlen gyermekeként az 1920-as és 1930-as évek hollywoodi aranykorban nőtt fel. Tízéves korában kapta meg első fényképezőgépét, egy 39 centes Univexet. Bár elkezdett fényképezni, Ruth Orkin igazi szenvedélye a mozgókép, a filmkészítés volt.
Egy ideig küldöncként dolgozott a Metro Goldwyn Mayernél, és miközben ide-oda futkosott a részlegek között, mindig talált időt arra, hogy nézelődjön, az így nyert tudást pedig állóképeiben kamatoztatta. Az 1940-es évek elején, miközben riportfotográfiát tanult a Los Angeles-i City College-ban, olyan nagy képes magazinok számára készített fotóriportokat, mint a *Life, *a *Look *és a Ladies Home Journal.
A mozi heurisztikus ereje iránti lelkesedése azonban mindvégig ott munkált fotográfiáiban. Annak ellenére, hogy nem álmai hivatásának élt, Orkin igyekezett a film keretein belül dolgozni, olyan, a mozgó- és az állókép között elhelyezkedő nyelvet alakítva ki, amely két párhuzamos temporalitás között biztosít folyamatos párbeszédet.
Orkin képeit elemezve egyértelmű, hogy a mozi szelleme – mely a legkorábbi képektől kezdve változatos formákban jelenik meg életművében – belopódzik a képkocka apró repedéseibe, kettős mélységet hozva létre, amelyben megindul a mozgás: egy szikra, egy nyom, amely „filmes vagy időtartam-hatást” zár körül, egy szimulált időtartamot, mint amilyen a mozi egyik láthatatlan trükkje, mert hát végső soron mi a film, ha nem a mozdulatlanságból létrehozott mozgás művészete?
Orkin sorozatokkal, a mozgás felbontásával, megkettőzéssel, egyidejűséggel és szimultaneitással igyekezett a fotografikus kép időbeli tulajdonságait kombinálni a film szimulálása érdekében. Orkin vizuális nyelve a fotografikus kép és a film, a mozdulatlanság és a mozgás találkozásánál helyezkedik el. Fotóművészete egy olyan olvasztótégely, tér, amely visszaállítja az időt és a mozgást, és addig feszegeti a fényképészet nyelvének határait, amíg az be nem hódol az illúziónak és a mágiának.
Anne Morin
Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
A nyolcszintes épület 1894-ben készült el, Mai Manó fotográfus megrendelésére. 1931-ben a fényképész fiától megvásárolta Rozsnyai Sándor zeneszerző és felesége Rozsnyai (született Senger) Mici, művésznevén „Miss Arizona”. Ők építették az addig üres udvarba a három szintes Arizona mulatót. Ez 1944-ig működött, amikor is a tulajdonosokat elhurcolták. A háború után az épület a legkülönfélébb célokat szolgálta, iskola, bemutatóterem volt, majd a Magyar Autóklub budapesti szervezete használta 30 éven át. A Magyar Fotográfiai Alapítvány 1996-tól kezdve tudta kivásárolni a bérleti jogokat a bent lakó bérlőktől. A félemeleti Mai Manó Galéria 1995-ben, a Magyar Fotográfusok Háza az I. és II. emeleten 1999. március 18-án nyílt meg benne. (Megnyitotta Nádas Péter író.)
