Tímár Sára és zenekara
2023-10-16T14:00:00.000Z
Tímár Sára énekesnő a Népművészet Ifjú Mestere. Neve ismerősen cseng a hazai népzenei és világzenei életben, hiszen évek óta számos zenei formációnak aktív tagja. Az énekesnő autentikus népzenét és világzenét is játszó zenekara mellett 2009 óta fellép a Sebő-együttessel is. A népi énekhang kreatív lehetőségeit pedig a Dalinda együttes alkotó alapítójaként keresi.
Oct
16
Program
Tímár Sára zenekara közel 15 éves múltra tekint vissza, 2009 óta zenélnek együtt. Mindnyájan kisgyermekkoruk óta foglalkoznak népzenével. Tudásukat az iskolai tanulás mellett táncházak, zenei táborok, gyűjtőutak során, idős mesterektől tanulva csiszolták. A zenekar tagjai nagyjából egy időben voltak a Zeneakadémia népzene szakának hallgatói, és szereztek előadóművészi és tanári diplomát, de etnográfus, kiadóvezető közgazdász és hangszerkészítő is megbújik a hangszerek mögött.
A zenekari tagok számos versenyeredménnyel, ösztöndíjjal, 3 Junior Prima díjjal, 3 Népművészet Ifjú Mestere címmel büszkélkedhetnek, Szabó Dániel és Nyitrai Tamás pedig egyaránt a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének kitüntetettje.
Fontosnak tartják a népzene hiteles megszólaltatásán túl annak továbbadását is, alapfokú művészeti iskolákban, közép- és felsőoktatási intézményekben tanítva örökítik tovább a néphagyományt.
Népzene mellett más zenei műfajokban is tesznek kirándulást: klasszikus, blues, világzenei projektek résztevevői; és megszámlálhatalan együttesnek, zenekarnak tagjai.
Helyszín
A38 Hajó
A szénbányászó hajóból átakalított A38 simán Budapest legizgibb szpotja. A hajó gyomra lassan 20 éve ad otthont az élő- és elektronikus zene széles palettájának, teltháznál pedig bőven érezni, ahogy a bulizók ütemes mozgása hullámokat csap a Dunában. Külföldi fellépők is gyakran emlegetik fel utólag, mint kedvenc klubjukat.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.



















