Program
Milleni-álomképek illusztrációkon és animációkon keresztül.
“1991-ben megszületek, és úgy tűnik, ez elég fontos nap a számomra. Mikor végre felsírok, mindenki megkönnyebbül, ez valami elvárás itt szerintem. Nevet adnak nekem, és rögtön találgatnak, kié az orrom, a szemem, a szám. Pedig úgy tűnik, mind az enyém. Hazavisznek, szóval van otthon. Van még ég, reggeli, film, kert, ebéd, zene, fák, állatok, és vacsora, és élet. Megtanítanak enni, járni, beszélni, és egy porcelán lyukba pisilni, valamiért. Kapok egy kutyát, nem tudom, ő mire való, de jófej. Elmondják, hogy én vagyok a legjobb, és bármi lehetek. Nem győzik ezt mondogatni. Elhitetnek velem valami mesét egy Mikulás nevű alakról, aztán kínosan be kell ismerniük, nem létezik. Miért teszik ezt magukkal? Óvodába, iskolába küldenek, kiderül, hogy mások is vannak, és nem én vagyok a legjobb. A kutya egy nap kiszalad az útra, és én megtanulom, hogy van halál. Szóval erre volt való. Nem sokkal rá, lenyelem a kedvenc Kinder krokodil figurám, és soha többé nem látom. Lehet még mindig bennem van. Történt még pár dolog, de ez az egész egy nagyon hosszú nyár volt. Minden, ami ezután jött, csak az unalmas felnőttkor.” /Rebák Tamás/
EASY Art Space
Easy opció Budán: egy italra, kiállításra, dj-szettre, újabban pedig tematikus filmvetítésekre is a Nemdebár, a 101Bistro és a Pingrumba után. Velük együtt pezseg újra a Moszkva.