Eli Wallace (Us), Bolcsó Bálint & Gyárfás Attila

2023-11-07T19:30:00.000Z
Nov
07

Program

Eli Wallace Brooklyn-i zongorista, zeneszerző, improvizatőr, aki nem először zenél Budapesten. Gyárfás Attilával New York-ban ismerkedtek meg és dolgoztak együtt.

Wallace első szóló stúdiólemeze 2022 decemberében jelent meg, ami egy koncepciózus improvizáció-gyűjtemény preparált zongorára.

Mostani koncertjén is szóló improvizációkat hallhatunk, melyeknek a lemezhez hasonló hangzásbeli-, és formai koncepciók adnak majd keretet a preparátumokkal módosított hangszeren.

A szólókoncert után Bolcsó Bálint és Gyárfás Attila szintén improvizációkra épülő koncertjét hallhatjuk, a harmadik felvonásban pedig hárman is játszanak majd együtt.

Eli Wallace - preparált zongora

Bolcsó Bálint - elektronika

Gyárfás Attila - dob, elektronika

Belépő kettőezer ötszáz forint, mellyel közvetlenül zenészeinket és programjaink megvalósulását támogatod!

Helyszín

Lumen Café

Kávézó és étterem a Mikszáth környékén, a KisLumen nagytestvére, ahol nem csak ételeket és italokat, de kultúrát is lehet fogyasztani. Főleg jazzt és egyéb agyas zenéket.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.