Program
Szűcs János bank-vezérigazgató kiábrándult könnyelmű életéből, és frissen vásárolt sportautójával szabadságra indul. Indulna. Ha nem találkozna Kovács Verával, a bank aznap felvett alkalmazottjával. Szűcs szemet vet a lányra, ezért az autót, mint nyereményt szállíttatja a lány lakására, maga pedig sofőrnek ajánlkozik. A Meseautó című legendás film alapján vadonatúj musical comedy készül a Madách Színház műhelyében. Azokat a jól ismert, híres mondatokat, mint „egy a párna, egy a részvény”, vagy „a, mint Aladár, l, mint Ladár” sodró lendületű dalok kísérik, és természetesen fenn az égben az angyalok vigyáznak ránk! Szente Vajk különleges rendezői világát ezúttal is a vígjáték nagyágyúi népesítik be. A Madách Színház pedig továbbra is lelkesen tesz eleget küldetésének,hogy új magyar zenés darabokkal örvendeztesse meg a hazai közönséget.
Madách Színház
A Madách Színházban most is „korszak” van. A zenés színház felemelkedésének és sikerének korszaka. A változás 1983-ban kezdődött a Macskákkal, amelynek évtizedek óta tartó sikerszériája biztos alapokat nyújtott a következő meghatározó lépéshez: Az Operaház Fantomja legendás, 2003-as bemutatójához. Mindkét előadás rendezője Szirtes Tamás volt, akit 2004-ben a Madách Színház igazgatójává választottak. Irányításával a Madách Színház elindult azon az úton, amely eredményeképpen mára kiemelkedő színvonalú, sikeres zenés színházzá válhatott. Világhírű musicalek sorakoznak a műsorában, amelyek rendszerint nagy blokkokban, ún. en suite játszási rend szerint kerülnek színpadra, és egy-egy előadás évekig is műsoron marad. A színház alapvető törekvése, hogy a néző ugyanazt az élményt kapja akár 10 év elteltével is, mint a premieren.




















