Artists Like Me
Az Artists like me Vavra Júlia diplomaprojektje volt az amszterdami SNDO - School for New Dance Development számára, amelyeket az alkotócsapat azóta újabb kontextusokban fejlesztett tovább. Az előadás fergeteges fricskát mér a kortárs művészeti világot mozgató viszonyrendszerre, ahol több mint 30 évvel a berlini fal leomlása után is a nyugati művészeti intézmények és iskolák birtokolják az érvényes megszólalási módokat és a művészeti pályához kapcsolódó karrierlehetőségeket.

Program
Az előadásban Vavra Júlia magyarországi művészekkel dolgozik együtt, akik a „feltörekvő kelet-európai művész” egy-egy fiktív perszónájaként mutatkoznak meg: nekik tulajdonított naivitással fogadják, ha egy kurátor meglátja bennünk a pallérozatlan tehetséget, profin árulják saját identitásukat vagy éppen bebocsáttatásért esedezve döngetik a jó nevű intézmények kapuit, hogy végre megkapják az elinduláshoz szükséges muníciót.
A darab ironikusan reflektál a kortárs művészeknek feszülő elvárások kézzelfogható ellentmondásaira: arra, hogy miközben a művészeknek folyamatosan fenn kell tartaniuk a kritikai diskurzust, másfelől el kell fogadniuk saját önkizsákmányoló, prekárius munkakörülményeiket és az élethosszig tartó eladósodást. Élesen kirajzolódik, hogy mennyire korlátos az EU-n belüli társadalmi mobilitás, melyet a nagy intézményeknél összpontosuló tőke határoz meg, és ahol a már nem-elég-szexi közép-európaiság sem más, mint mint mérsékelten érdekes egzotikum, olyan hívószavakkal összekapcsolva, mint goulash, palinka vagy Orban.



















