Barabás és Petőfi NAGYÍTÓ - Előadás-sorozat a Galériában
NAGYÍTÓ
Előadások a Galériában
Előadás-sorozatunk célja, hogy látogatóink számára kiegészítsük a kiállítások nyújtotta élményeket.
A tárlatainkhoz, gyűjteményeinkhez kapcsolódó előadásokon olyan háttér-információkat, érdekességeket hallhatnak, amelyeket a kiállítótérben nehéz lenne megmutatni. Történetek, kapcsolódási pontok, különlegességek – vagyis minden, amit csak a nagyító üvege alatt veszünk észre.

Program
Barabás és Petőfi
Bellák Gábor művészettörténész előadása
A 19. századi művészetünk és irodalmunk két jelentős alakja sokkal több mindenben hasonlít egymásra, mint gondolnánk. Kiváló alkotók, kortársak, barátok, sőt koruk legjobban fizetett hazai művészei ők, akiket többek között remek humorérzékük is összeköt. Az előadásban szó lesz borról, pénzről, szerelemről és szabadságról, s természetesen a humor sem marad el…
A Barabás Miklós, a rajz mestere című időszaki kiállításunkon a művész halálának 125. évfordulóján 125 művet mutatunk be. A tárlaton néhány ismert festmény mellett elsősorban olyan rajzok és akvarellek láthatók, amelyekkel korábban még nem találkozhatott a közönség. A kiállítás tematikus és részben kronologikus egységeken keresztül kíséri végig az életpályát a gyermek- és fiatalkori rajzi próbálkozásoktól kezdve az öregkori vízfestményekig. A tárlat Barabás portréművészetét bemutató szekciójában láthatjuk a Petőfiről készült kevés egykorú arckép közül is az egyiket.
Belépődíj az előadásra: 1500 Ft
Maximális létszám:
Időtartam: 60 perc
Helyszín:
A jegyvásárlás online, illetve a helyszínen érkezési sorrendben történik.
Részvétel programjeggyel, illetve szabad helyek függvényében az előadás napjára váltott Barabás-kiállítási belépővel.
Magyar Nemzeti Galéria
A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészetet dokumentáló és bemutató legnagyobb közgyűjtemény. A Budavári Palota épületegyüttesében található múzeum állandó kiállításain a magyar képzőművészet legfontosabb alkotásait, többek között M S mester, Szinyei Merse Pál, Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József és Maurer Dóra remekműveit láthatja a közönség.



















