Program
Programsorozatunk folytatódik ebben az évadunkban is. Havonta egy hétfő este ‘Hány éves a kapitány?’, mert a báb nem csak gyerekjáték!
Az előadást követően Kiss Ágnes igazgató Mezey Eszter gyászfeldolgozás módszer specialistával beszélget.
Atlanta egy apró, világvégi világítótornyában él. Mikor nem Kamillával, a falubéli tanítónővel beszélget rádión vagy az apja jazz-lemezeit hallgatja, általában a tenger végtelen horizontját kémleli. Egy napon azonban különös vendég érkezik Szelesszirtre, aki olyan kalandba keveri Atlantát, amit még a kislány híres tengerész ősei is megirigyelnének.
Kövér Béla Bábszínház
2021-ben a szegedi Kövér Béla Bábszínház 75 éves!
Kövér Béla – bábszínházunk alapítója – érettségire készülő, nyolcadik osztályos piarista gimnazista volt, mikor cserkésztársaival (tanári és szülői támogatással) megalakították a Kamara Bábszínházat Szegeden, 1946-ban. Céljuk volt „egy állandó jellegű, nívós bábszínház felállítása Szegeden, melyben a végső fokon is megmarad a meseszerűség”.
A műkedvelő regöscserkészek már ekkor célként tűzték ki maguk elé, hogy a városunkban állandó bábszínház létesülhessen. 1964-től a társulat, már Szegedi Bábszínház néven szerepelt.




















