Hajadonok
Négy fiatal lányt látunk a színpadon. Néha egyszerre, néha váltják egymást. Néha átadják egymásnak a „stafétát”. Zenével, énekkel, tánccal, mozdulatokkal. Néha ösztönzik, néha uralják egymást. Néha közelednek és néha távolodnak de mindig vágyakoznak: akár a kapcsolódás, egy férfi, akár az elszakadás, a függetlenedés iránt

Program
2023-ben a Duna Táncműhely ismét a társulat művészeti vezetője rendezésében mutat be új előadást, a produkció pedig ez alkalommal is különböző művészeti területekről érkező közreműködők kollektív alkotási folyamatán keresztül születik meg.
Juhász Zsolt már 2021-es A tizedik menyasszony c. előadásában is erőteljesen támaszkodott a magyar (és több más nép) autentikus néptáncában uralkodó női táncformák, a koreográfiáknak a férfi tánchoz képest alárendelt szerepük relativizálására. A hét női szereplő hét különböző karaktert jelenített meg, egyéniségük alakította a koreográfiákat, és viszont.
Nemzeti Táncszínház
- február 15-én nyitotta meg kapuit Budapest egyedülálló új kulturális színtere: a Nemzeti Táncszínház új épülete, mely a Millenáris Parkban kapott helyet. A legmodernebb színháztechnikával felszerelt, különleges építészeti megoldásokat felvonultató épületben két színházterem és kamaraterem várja a tánc szerelmeseit, emellett próbatermek segítik a professzionális táncosok felkészülését. Az épület előcsarnoka a park látogatói számára is nyitott közösségi térré válhat, lehetőséget adva arra, hogy a Millenáris még inkább bekerüljön a fővárosi vérkeringésbe.



















