Mamadou Diabate
Az előadás Nyugat-Afrika történelmét, hagyományos kultúráját, jellegzetes hangszereit mutatja be a Mande Birodalom XIII. századi fénykorától kezdve, kitérve az úgynevezett jeli-kultúrára, zenészdinasztiákra. Képek, videóbejátszások és a Burkina Fasó-i vendégművésszel, Mamadou Diabate balafonossal való beszélgetés is segíti majd ennek a zenei hagyománynak, és egyik legfontosabb hangszerének, a balafonnak a megismerését.

Program
Mamadou Diabate a balafon, a jellegzetes afrikai fa ütőhangszer, a xilofon-féle hangszerek közé tartozó instrument egyik mestere. Burkina Fasóban született, hosszú évek óta Bécsben, Ausztriában él. A Sambla népek hagyományos „Jeli\\\" zeneszerző és mesemondó családjából származik. Hivatásos zenei képzése már 5 éves korában elkezdődött. Virtuozitása kiemelkedő – egyesek szerint játéka olyan, mintha több mint két keze lenne. 2001 óta 13 cd-t adott ki. 2002-ben megjelent Keneya című lemeze a sambla nép hagyományos balafonzenéjének volt a világpremierje, az anyag lényegében tényleg a sambla nyelv zenére lefordított változata. Mamadou Diabate rendkívüli kreativitása zenei alkotások véget nem érő áradata, amelyek életben tartják népe kultúráját és zenei hagyományait.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















