Magashegyi Underground
2024-01-20T18:00:00.000Z
Hét év után új sorlemezt hoz ki idén decemberben a Magashegyi Underground. Az Egymáshoz rövid az út című anyag visszatérés a Bocskor Bíborka vezette csapat korábbi csúcskorszakához, elvarázsolt hangulatú popdalokkal, Tariska Szabolcs szövegeivel és természetesen a mai kornak megfelelő pophangzással A lemezbemutató koncertre 2024 január 20-án kerül sor a NagyHallban!

Jan
20
Program
VENDÉG: Hegedűs Józsi és a Vadvirág együttes
Hegedűs Józsi "A Szívemből a élelmet kioltom" című bemutatkozó albuma a Telex After szerint singer-songwriter kategóriában az év lemeze. Tavasszal érkezik a második, amit már ütőképes csapatával, a Vadvirág Együttessel rögzített.
Helyszín
Akvárium
Mint magukról írják, Budapest legfrekventáltabb rendezvényhelyszíne, ami egyben multifunkcionális is. Jó díjátadózni, kávézni és legfőképpen koncertezni is, a műfajokon átívelő szelekció miatt biztosan.
Kapcsolódó események
A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.

















