Burok – a táguló idő összehúzódásai
Tünet Együttes
A születésünkre nem emlékszünk, a haldoklásunkat már nem tudjuk elmesélni. A szülés hasonlóan elementáris határhelyzet – túl a valós téren és időn, kivételes tapasztalás.
A Tünet Együttes előadása a szülés élményét kísérli meg felidézni, szétszálazni és megmutatni testtel, szóval és képpel.
A produkcióban résztvevő négy táncosnő a saját szüléstörténetéből és testemlékeiből, traumatikus és euforikus élményéből dolgozik. Megpróbálják kifordítani mindazt, ami a csukott szemeken, a bőrön, a tudattalanon belül történt.
Program
A tudat kiszökik a szülőszoba ajtaján. A szem becsukódik. A baba diktál. Az anya mászik, feláll, lépcsőzik, alszik, fekszik, oldalt, hátul, térdel, kapaszkodik. Kitágul és összehúzódik. Pulzál. Izzad. Eddig ismeretlen gumianyagot találtak fel: a végtelenségig tágul és tovább, épp addig a pontig, ami a halálhoz legközelebbi pillanat. Az ismeretlen kapuja előtt visszafordul. Integetnek a szfinxek. És még csak a haj. Szakad az anyag. Először a fej. Szünet. Szünetek és tolások: a megszűnt idő ütemei. Kilencvenfokos fordulat. Kiszorul a váll. És kicsusszan a resztli.
"Amikor rezidensként láttam a Burkot, azért sírtam, mert a szülés pont olyannak tűnt a színpadon, mint a valóságban, és lenyűgözött, és örültem, hogy szülész vagyok. Nemsokára kollégákkal megnéztük még egyszer: ekkor már többen szültek, többen épp vártak a pozitív tesztre: szülésznők, doktornők, együtt sírtunk megint. Harmadszor pár napja láttam a Burkot: második kisbabám érkezésére készülve, sok év szülészeti tapasztalattal egy olyan estére vágytam, ami kivesz a szaladásból, és ráhangol a közelgő eseményre. Hatalmas pocakkal nevetve sírtam harmadszor is, mert azóta, hogy először láttam a Burkot soksok anya és baba születésének voltam a részese, közte a sajátomé is. És most már tudom, hogy tényleg ilyen, a nő és a fájdalom, a nő és az elvárások, a szülő és a születő, kívül-belül szép, fáj, elemi. Ajánlom bárkinek aki megszületett, megszült valakit, vagy ilyesmit tervez." – Benkovics Júlia, szülésznő
Jurányi Ház
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház mostanra meghatározó helyszíne lett a főváros kulturális életének, pezsgő színfoltja a kortárs művészeti közegnek.
Az egykori középiskola mintegy 6700 négyzetméteres impozáns épületének osztálytermei és tanári szobái próbatermekké és irodákká, műhelyekké és showroomokká, a tornatermek játszóhelyekké alakultak át, a sulibüféből pedig kávézó és galéria lett. Ami viszont változatlanul megmaradt, az a tehetséggondozás, a fiatalos légkör és az értékteremtés. Jelenleg napi szinten a Házban több mint hatvan tagszervezet, köztük 25 regisztrált előadó-művészeti, számos alkotó- és vizuális művészeti csoport, valamint egyéb civil szervezet dolgozik.
A Jurányi létrehozásával az volt a célunk, hogy egy stabil, közös otthont találjunk a független színházi és alkotóművészeti szektornak biztosítva a napi működéshez szükséges infrastrukturális hátteret. Szerettünk volna kialakítani a budai miliőben egy olyan kulturális centrumot, egy „kortárs művházat”, ahol a színházbarát fiatalok egy kávé mellett vagy akár egy színházi előadáson, kreatív gyerekfoglalkozáson vagy akrobatikus mozgásórán szívesen eltöltenek pár órát, ezáltal aktív közösségi élettel töltve meg újra az elhagyott oktatási intézményt.
A Jurányi több mint egy budai színház, alkotói és kreatív bázis, ahol a visszatérő repertoár, az évi 300 produkció mellett változatos művészeti, közösségi és oktatási programokkal találkozhatnak a látogatók. 2012-es megalakulása óta a Jurányi népszerűsége mind a független művészek, mind a közönség köreiben folyamatosan növekszik. Büszkék vagyunk arra, hogy mára bizonyos művészeti szakközépiskolákban érettségi tétel lett a Jurányi Ház.
