Kiscsillag
A Kiscsillag zenekar, amely 2005-ös megalakulásakor hobbi garázszenekarként definiálta magát, mára Magyarország elsőszámú alterrock zenekarának tekinthető.

Program
A mindig gitáralapú, de számos eltérő stílusjegyet magába olvasztó dalok, a lendületes előadásmód, Lovasi emblematikus szövegvilága és a zenekar utolsó éveiben megjelenő többszólamú énektémák az egyik legkarakteresebb, legegyedibb hangú, bátran kísérletező, évről évre megújuló produkcióvá tették a Kiscsillagot. A jelenlegi felállásban a két alapító, Leskovics Gábor (PUF) és Lovasi András (Kispál és a Borz) mellett az immár énekes-dalszerző-multiinstrumentalista szintre emelkedő Szesztay Dávid játszik, továbbá az idéntől a csapatba kerülő Hajba Imre basszusgitározik, a dobok mögött Bajkai Ferenc ül.
Akvárium
Mint magukról írják, Budapest legfrekventáltabb rendezvényhelyszíne, ami egyben multifunkcionális is. Jó díjátadózni, kávézni és legfőképpen koncertezni is, a műfajokon átívelő szelekció miatt biztosan.

















