Mehringer 111 tour

2024-02-10T18:00:00.000Z

Azt hiszem, hogy egy ilyen hosszú kihagyás után épp itt van az ideje, hogy megmutassuk, hogy min is dolgoztunk az elmúlt időben. Ezen a turnén egy teljesen új műsorral, teljesen máshogyan állunk színpadra, mint korábban.

Feb
10

Program

vendég: Huzugha

A tavaly tavasszal debütáló Huzugha egy fiatal és friss, feltörekvő előadó, akinek az utóbbi időben kezdett kibontakozni karrierje. Zenéi tele vannak intenzív érzelmekkel, hiszen leginkább így tudja kifejezni magát és célja, hogy munkáival mások is azonosulhassanak és megélhessék az érzéseiket a dalain keresztül. Szeretné magát és a tehetségét megmutatni a magyar közönség legjavának, nagyokat álmodik, de állandóan dolgozik is ezeknek megvalósításán. Rengeteg műfajban mozgolódik többek közt például hip-hop, pop vagy indie. A mostani előadásán hip-hopból és egy kis élő akusztikus popból kaptok ízelítőt.

Helyszín

Rómer Ház

Győr megújult ifjúsági közösségi tere koncertekkel és dj szettekkel a belváros közepén.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.