Joep Beving
A holland Joep Beving az egyik leghallgatottabb zongorista a világon – a Spotifyon közel két és félmillió hallgatója van havonta –, szerzeményeiben a kortárs klasszikus zene, és a popos, valamint finoman jazzes megközelítések ütköztetése találkozik. Legutóbbi lemeze, a Deutsche Grammophonnál megjelent, zenei filozofálgatásnak is beillő Hermetism című 2022-es LP.

Program
Beving már fiatal korában zenei tanulmányokat folytatott, többféle műfajban is kipróbálta magát (tanult jazzt, dobolt egy rockzenekarban, konzervatóriumba járt zongora-szakon, hobbiból elektronikus zenét szerzett), de különböző okok miatt mind megszakadt egy ponton, ám a zene végül utat talált magának Beving életében, igaz, meglehetősen későn, a harmincas évei végén.
Egy kisebb kimerültség után terápiás céllal kezdett újra zongorázni, és ekkor állt össze minden ahhoz, hogy átadja magát a zenének, és kiadja magából a dalait. Ugyanekkor egy közeli barátja halálára komponált egy emlékdalt, amit a barát családjának kérésére rögzített, és ez elvezette első nagylemeze anyagához.
A 2015-ös Solipsism váratlanul nagy siker lett a Spotify-on, ami után leszerződtette az egyik legjelentősebb klasszikuszenei kiadó, a Deutsche Grammophon, ahol már négy nagylemeze jelent meg. Kompozícióiban a műfaji határok elmosása jelenik meg, ambientes-jazzes-kortárs zene jellemzi, ami élőben sokszor transzcendens élményt eredményez előadónak, hallgatónak egyaránt.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.



















