Program
- 18:30-23:00Férfi és Nő 4X
- 18:30-23:00Férfi és Nő 4X
- 17:30-22:00Férfi és Nő 4X
Az előadás Claude Lelouch Egy férfi és egy nő (Un homme et une femme) című filmjének alaphelyzetéből táplálkozik, azt gondolja tovább. Egy férfi, egy nő és egy buszmegálló. Négy találkozás, négy évszak, négy különböző pár. Összeköti őket egy dátum, amely fontos a számukra, mindketten valamilyen traumából, veszteségből érkeznek. Mindegyik jelenet egyik szereplője színházi alkotó, aki az általunk épp nézett előadáson dolgozik. Egy díszlettervező, egy zeneszerző, egy dramaturg és egy jelmeztervező. A saját történetük mellett az éppen zajló előadásról is mesélnek, más-más perspektívából. Mit mondhat két ember egymásnak, miközben várják a buszt? A hétköznapi alaphelyzetben négy sors bontakozik ki, négy férfié és négy nőé, különféle történetek, különféle tanulságokkal… És ki tudja, talán közös folytatással.
*Az előadás hossza: 90 perc*
Thália színház
A Thália Színházban a felhőtlen szórakozásé a főszerep, a Nagymező utcai "pesti Broadway" szellemiségéhez méltón. A 2019-ben átadott Thália Télikertben kicsit komolyabb, az Arizona Stúdióban pedig független produkciók kapnak helyet. A főváros 2017-ben újra bizalmat szavazott a vezetésnek, Kálomista Gábor az intézmény ügyvezető igazgatói posztjára pályázott, míg Bereményi Géza tanácsadóként segíti a munkáját.




















