PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK

2024-04-03T22:00:00.000Z  -  2024-04-20T22:00:00.000Z

Operák olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Apr
03
-
Apr
20

Program

Az előadás hossza: 3 óra 10 perc, 1 szünettel.

Féltékenység állt a húsvéti leszámolás hátterében”. „Nyílt színen gyilkolt a bohóc”. Akár Edoardo Sonzogno lapjában is szerepelhettek volna ezek a főcímek. A milánói újságtulajdonosnak és évente meghirdetett operapályázatának köszönhetjük a két legnépszerűbb olasz egyfelvonásost. Pietro Mascagni azt állította, eredetileg egy másik operával akart Sonzogno versenyén indulni, ám felesége a tudta nélkül benevezte a Parasztbecsületet 1889-ben. Utólag hálás lehetett neki, mivel az opera nemcsak az első díjat nyerte el, de hamar meghódította a nemzetközi színpadokat. A kortársak szerint a kiemelkedő budapesti siker is kellett ehhez, Gustav Mahler vezényletével. Ruggero Leoncavallo díjat ugyan nem nyert, mégis Sonzogno gondozásának köszönhetően robbant be a köztudatba első operájával, a Bajazzókkal. A két darab mondhatni ikeropera, sok közös vonással. Szerzőik számára az első operák áldásnak és átoknak is bizonyultak: hiába írtak később vagy egy tucat opuszt, a kezdeti átütő sikert sosem tudták megismételni. Továbbá mindkét mű a verismo, azaz a naturalisztikus, hús-vér szereplők problémáit bemutató operák talán legnagyobb képviselője. Nem csoda, hogy hamar kialakult a szokás, hogy a két darabot egy estén adják elő. A két operát Georges Delnon, a Hamburgi Opera művészeti igazgatójának rendezésében láthatják.

Helyszín

Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező, és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján. A gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek működtek közre, többek között Than Mór, Lotz Károly és Székely Bertalan.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.