Program
És akadnak sokan, akiknek nem jut szerep ezen mesterek műveiben, de szívesen énekelnének azok bőséges vokális palettájáról: róluk, nekik, tőlük szólnak a zongorás délutánok és délelőttök. Az évad egy-egy előadásán magyar énekesek Wagner Ringjének népszerű részleteiből, Strauss dalaiból, valamint Verdi és Puccini áriáiból válogatnak, amelyek zongorakíséret felett szólalnak meg. És persze úgy illő, ha a nemzetközi szerzők műveit szemléző programok mellé kerül magyar műveket listázó esemény is. Egy koncert az idei évadban főszerepet játszó Kodály előtt tiszteleg, egyet pedig hagyományosan az Operaház „atyjára”, Ybl Miklósra emlékezve rendezünk meg. Minden ízében magyar előadások – nemzetközi színvonalon.
Magyar Állami Operaház
A Magyar Állami Operaház Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező, és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján. A gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek működtek közre, többek között Than Mór, Lotz Károly és Székely Bertalan.



















