JUICY 2.0 // Juhász Villő kiállítása
A Juhász Villő festményeiből és műveiből dagasztott JUICY 2.0-ban a szaftos, trutyis, nyálkás és lédús lét egyszerre taszító és érzéki esztétikájába cuppanunk bele. A Turbina hírhedt razziája miatt rövidre zárt, indokolatlanul diétásra szabott egyéni kiállítás ezúttal a Szerkesztőségben önti nyakon magát a levek és zselék eufórikus csodaanyagával a szikár valóságot a radikális kedélyesség folyékony közegébe mártva. A lényeg: kapcsoljuk ki a balatonparti zsírsistergésben és kockás terítők felett elsajátított, transzgenerációs szégyenkomplexusunkat. Az „Emberek közé így?”, a „Hogy nézel ki? Folyik a szádon…” és a szalvéta intézményét kérlelni látszó bölcsességek lejárt lemezként forognak önmaguk körül. Helyette inkább lubickoljunk a JUICY 2.0 attitűdjében, sajátítsuk el újra a Lizzo-féle „baddie” életérzést, és engedjünk a dzsúszos szabadságvágynak (I be drippin' so much sauce / Got a bih lookin’ like Ragú). Kellő posztcringe nagyvonalúsággal értsük meg a kissé levitézlett költőt: „sauce” nélkül nyikorognak a lételméleti alapok. Nem hat meg minket a steril minimál kényszere: inkább csöpögjünk, maszatolódjunk, kenődjünk össze jókedvűen – vállaljuk a túlcsordulást mint alapállapotot. Mert ami kifolyik, az él, ami ragad, az kapcsolódik, és ami túl sok, az végre elég.
Program
A vásznon elterülő folyékony jelanyag sűrű masszájában turkálva nemcsak egy attitűd, hanem egy festészeti stratégia rajzolódik ki: Juhász Villő vagány képei nem egyszerűen ábrázolnak, hanem visszaoldódnak saját anyagiságukba. A testek és gesztusok mintha csupán ideiglenesen állnának össze, hogy aztán szószokká és festékpakolássá essenek szét. A festészettörténetileg terhelt vászon itt nem fegyelmez, nem szalvétázik: hagyja, hogy a kép a saját materialitásába csobbanjon. Ebben a festői lögybölődésben válik érthetővé a szabadság: hogy lehet úgy enni, úgy érintkezni, úgy lenni, ahogy jól esik. „She ate, no crumbs” – még ha itt nincsenek is morzsák, csak szétfolyó, egymásba csúszó maradékok. Miközben ebben a trutyiban mozgunk, az evés mint örömforrás mögül felkavarodnak a pszichés rétegek is: a „szabadon eszem” érzése sosem tiszta, hanem kontrollal és tekintetekkel ellenőrzött. A képek anyaga ezt a kettősséget is magába keveri: élvezet és feszültség egymásba érnek. Miért kéne filmvászonkésznek látszódnom, miközben zabálok? Vagy miközben olyan „trutyis” alapműveleteket végzek, mint a fogmosás, az öblítés vagy a köpés? Ezek ugyanis nem performanszok, hanem a működés prózai gesztusai. A festmények, missziójuk részeként, éppen a látványos sterilitás kulisszáit libbentik fel: a foltok nem „tisztáznak”, hanem összekennek, nem kordában tartanak, hanem szétterítenek.
A rendhagyó megnyitón a résztvevők együtt csámcsoghatnak a GYIA Kollektíva szaftos-nyúlós falatokkal megrakott büféasztalánál.
Szerkesztőség
Kávézó, designbolt, kiállítótér és nyitott szerkesztőség, találkozási pont Buda szívében