Program
Az ØKSE zenéjében a free jazz szabadsága, a hiphop súlyos lüktetése, a haiti vodou spirituális energiája és az északi zenei hagyományok találkoznak. A nemzetközi formáció tagjai külön-külön is a kortárs improvizatív zene meghatározó alakjai: Savannah Harris New York-i dobos, Mette Rasmussen dán szaxofonos, Val Jeanty haiti elektronikus zenész, valamint Petter Eldh svéd basszusgitáros, producer és samplerjátékos. Közösen azonban olyan hangzást hoznak létre, amely nehezen sorolható bármely megszokott műfaji kategóriába.
A zenekar 2024-ben megjelent, azonos című bemutatkozó albuma merész kísérlet a jazz és a hiphop határainak felszámolására. Zenéjük egyszerre szabadon improvizatív és ellenállhatatlanul groove-os: megőrzi a jazz spontaneitását, miközben azt a hipnotikus, bólogatásra késztető lüktetést is magában hordozza, amely a hiphop egyik legfontosabb ereje.
Az ØKSE dánul baltát jelent, de a név az „ashe” fogalmára is utal: arra az életerőre és áramlásra, amely minden élő és élettelen dolgot átjár. Ez az energia működteti a zenekar koncertjeit is, ahol az elektronika, a dob, a basszus és a szaxofon folyamatosan változó, elementáris hangfolyammá olvad össze.
Az ØKSE debütáló albuma 2025-ben elnyerte a German Jazzpreis legjobb nemzetközi albumnak járó díját, valamint a Danish Music Awards Jazz legjobb alternatív albumának elismerését. Koncertjük kihagyhatatlan mindazok számára, akik a jazzben nem a műfaji szabályokat, hanem a szabadságot, a kockázatot és az új hangzások erejét keresik.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.




















