Program
Fuchs Tamás: Öreg cápa
Szobapapucsban csoszogó langy hír ingerküszöbünket már át nem lépheti.
A média kitöltötte a rendelkezésére álló teret – képfogyasztásunk mértéke elérte az elméletileg lehetséges csúcsot. Mi ragad meg most a világ történéseiből? És hogy alakulnak át emlékké?
A kiállított művek ihletői kikutathatók, de felesleges ezzel bajlódni. Fuchs Tamás nem képes krónikása korának. Az ezer forrásból látott képek csak alapozzák a vásznat. A lényeg a háttérben, a függöny mögött és a bőr alatt keresendő.
A vízfelszínen erős motívumok. Már önmagában az, hogy lebeg egy jacht. De ráadásnak ég is. Gundel-palacsintán porcukrot karamellizáló flambírozás? A füstben inkább nejlonfüggöny és viaszkos vászon korma dereng.
Fényfüzérben rostokol egy másik hajó. Blokád alá vont déli tengerszorosban, vagy jóléti javaktól csömörlő kikötő előtt dekkol? Csak az biztos, hogy szerepelt a hírekben. Amit egyszer láttunk, nem tudjuk nemlátottá tenni.
A központi képen ismerős arcok ismerős formációban hajóznak a Gangeszen.
A hajósokat útbaigazító égitestek világát a földi léttel a bútorszövet mintázata köti össze. Ahogy fent, úgy lent is.
Fecseg a felszín, hallgat a mélytenger. Odalent nehéz sorsú teremtmények várnak.
A kanapéhuzat előtt lebegő muréna csupasz. Pikkelytelen, bőre mérgező váladékot termel. Nem cirógatásra teremtett jószág. Kandi tekintettel sandít ránk. Kicsit tán csücsörít. Így nem látjuk érzéki ajkai mögött megbúvó titkát: a kívülről láthatatlan második állkapcsot. Egy szájban rejtőző másik száj.
Az öreg cápa kemény arc, pislogás nélkül bírja, ha nézik. Akkor sem pislog, ha nem nézik. A huszadik századból örökölt univerzális média-totemállatunk. Sikerrel lépett át a VHS kazetták korából a digitális jelenbe. Fuchs Tamás most a múlt mókusszőr ecsetével festi analóg fatáblára.
