Stereo MC’s

2027-05-21T17:00:00.000Z
May
21

Program

A Connected 35. évfordulójával érkezik a Stereo MC’s

2027-ben a brit elektronikus tánczene és hiphop úttörői, a Stereo MC’s nagyszabású

európai turnéra indulnak, hogy megünnepeljék korszakalkotó, többszörös

platinalemezük, a Connected 35. évfordulóját. Az ünneplésből Budapest sem

maradhat ki: tavalyi teltházas bulijuk után ezúttal az Akvárium Klubot veszik be

május 21-én.

A csapat a londoni underground színtérből nőtt ki az 1980-as évek végén: dél-londoni

lakásukban, egy négysávos magnó segítségével készítették első számaikat. A hiphop, a

dub, a szövegcentrikus zene, a house, a funk és az elektronikus ütemek természetes

ötvözésével újraértelmezték a brit klubkultúrát. A Connected megjelenése után 35 évvel

is ugyanolyan fülbemászó és erőteljes, emlékeztet arra, miért őket tartják a brit zene

történetének egyik legikonikusabb tánczenei formációjának.

Az Island Records gondozásában 1992 novemberében megjelent Connected

világjelenséggé vált: a brit albumlista második helyéig jutott, a zenekar pedig két Brit

Awardot is nyert. Az albumon olyan időtálló, táncparketteket megtöltő dalok szerepeltek,

mint a Connected, a Step It Up, a Ground Level és a Creation.

A robbanékony élő koncertjeiről ismert zenekar 2027-ben egy jubileumi turné keretében

most újra elhozza jellegzetes ritmusait Európába. Az állandó turnéfelállásban ott lesz Rob

Birch, vagyis Rob B frontember, énekes és producer, Nick Hallam DJ és producer, Cath

Coffey énekesnő, valamint Tansay Omar dobos és ütőhangszeres. Ennek köszönhetően

ez a turné nem csupán a múlt ünneplése: egy időtlen ritmusé is, amely generációkat

kapcsol össze.

A május 21-i budapesti koncertre először a regisztrált Live Nation tagok válthatnak jegyet

október 7-én, 10 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés október 9-én, 10 órakor indul a

www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon

Helyszín

Akvárium

Mint magukról írják, Budapest legfrekventáltabb rendezvényhelyszíne, ami egyben multifunkcionális is. Jó díjátadózni, kávézni és legfőképpen koncertezni is, a műfajokon átívelő szelekció miatt biztosan.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.