A lélek legszebb éjszakája

„Több mint negyvenöt fok, a levegő tele van finom szemű homokkal. Tizenkét órája megyek a sivatagban dombra fel és dombra le, hogy elérjem a várost, amit mindig megpillantok a dombtetőről. Egyre kevésbé hiszem, hogy eljutok odáig. Hiába gyalogolok lassan már fél napja, nem jutok közelebb. Persze lehet, hogy sokkal régebb óta gyalogolok. Az időt még Alexandriában veszítettem el. Nem tudom biztosan, hol. Talán a Tugaréja kávéházban a kornison, reggeli után, amikor a lapokat olvastam és még csípte a nyelvemet a kardamom. Nem néztem hátra, hogy mit hagyok az asztalon, amikor felálltam. Aztán lehet, hogy az ipari kikötőben történt a dokkoknál, amikor halat vettem. A gázolajszagú halásznál hagyhattam, miközben tegnapi lapokba csomagolta a tintahalat. Elhagyhattam az Omilos görög klub homokos tengerpartján is, az örökbérletemmel együtt, miközben könnyű söröket ittam a kék-fehér csíkos napernyők alatt. Az sem kizárható, hogy ő vitte el a gyerekkel együtt.

Bekerült a bőröndbe a csomagolás során, két pelenka és a dobozos bébiételek közé. A lényeg, hogy elveszítettem az időt és hiába kerestem, a becsületes megtaláló nem jelentkezett. Azóta mindig csak most van.” „- Mióta is vagy a khilafában? - Már két éve. Bár imádkoztam érte, hogy szólítson magához, eddig megtartott az Isten. Te mióta vagy velünk, testvér? - Allah kegyelméből négy hónapja. Én is mártír szeretnék lenni, ha Allah engedi. - Mashallah. Hogy tetszik az élet a kalifátusban? - Csodálatos. Végre igazi testvérek között lehetek.”