Sárai Vanda művészeti író, műfordító tárlatvezetése a MODEM 20 című kiállításon

2026-07-25T14:00:00.000Z

Szeretettel várjuk az érdeklődőket Sárai Vanda művészeti író, műfordító tárlatvezetésére a MODEM 20: Válogatás a MODEM gyűjteményéből című kiállításon július 25-én 16 órától!

Jul
25

Program

A kiállításról:

A 2006-ban alapított MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ennek apropóján a kiállítás koncepciója is erre a jubileumra reflektál. A MODEM számára már a kezdetektől kiemelt jelentőségű a debreceni kulturális és oktatási szereplőkkel való együttműködés, ezért is kértünk fel húsz olyan debreceni partnerintézményt, amelyekkel az elmúlt kétévtized során közösen dolgoztunk, hogy válasszanak egy számukra fontos művet a gyűjteményünkből, és írjanak hozzá egy legfeljebb 1500 karakteres indoklást.

Az évfordulót részben annak szenteljük, hogy bemutassuk Debrecen kulturális sokszínűségét, valamint, hogy a partnerintézmények nézőpontjain keresztül egyfajta kaleidoszkópszerű képet közvetítsünk a kollekciónkban fellelhető művekről.

A kiállítás második szekciójában olyan művészek munkáiból válogattunk, akik valamilyen módon kötődnek a MODEM-hez – például korábban már szerepeltek kiállításainkon –, ám eddig nem nyílt lehetőségünk arra, hogy műveiket megvásároljuk.

Kiállítóművészek:

Balogh Kristóf József, Berhidi Mária, Birkás Ákos, Bögös Loránd, Bukta Imre, Centrala (Małgorzata Kuciewicz & Simone De Iacobis), Csizik Balázs, Daniel Godínez Nivón, Erhardt Miklós, Erményi Mátyás, Ganczaugh Miklós, Gerber Pál, Gosztola Kitti, Gróf Ferenc, Imreh Sándor, Kiss Richárd, Kortmann-Járay Katalin & Mendreczky Karina, Kristóf Gábor, Nagy Csilla, Oláh Norbert, Pacsika Rudolf, Pettendi-Szabó Péter, Société Réaliste, Rózsa Luca, Szabó Ádám, Szász Lilla, Szilágyi Lenke, Váczi Lilla, Vincze Ottó, Wiosna van Bon

Partnerek, akik válogattak a MODEM gyűjteményéből:

Alföld – irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, Dr. Áfra János, költő, szerkesztő

Antal–Lusztig-gyűjtemény, Dr. Antal Péter, gyűjtő

Campus Fesztivál, Süli András, programigazgató

Debreceni Egyetem Botanikus Kert, Dr. Takács Attila, igazgató

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, Dr. Fazakas Gergely Tamás, intézetigazgató

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Média- és Könyvtártudományi Intézet, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Prof. Dr. Kálai Sándor, tanszékvezető

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Művészeti Központ, Dr. Lakó Zsigmond, igazgató

Debreceni Egyetem Műszaki Kar, Építészmérnöki Tanszék, Vági János DLA, tanszékvezető

Debreceni Egyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszék, Prof. Dr. Czibere Ibolya, tanszékvezető; Dr. Loncsák Noémi, tanársegéd

Debreceni Református Kollégium Múzeuma, Dr. Veress Dániel, muzeológus

Déri Múzeum, Szabó Anna Viola, főmuzeológus, fotótörténész

Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium, Kozmáné Lőrincz Margit, főigazgató-helyettes

KULTer.hu, Pótor Barnabás, főmunkatárs

Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, László János, főigazgató-helyettes

Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Dr. Kovács Béla Lóránt, igazgató

Vojtina Bábszínház, Láposi Terka, igazgató, művészeti vezető

Debrecen Megyei Jogú Város, Dr. Puskás István, kulturális területért felelős alpolgármester

Debrecen Megyei Jogú Város, Dr. Gábor István, főépítész

MODEM-díj legutóbbi díjazottja: Juhász Nóra, képzőművész

a MODEM bérletesei

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Helyszín

Modern és Kortárs Művészeti Központ - MODEM

„A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ egy olyan nemzetközi kapcsolódású kulturális intézmény, amelynek két fő profilja van: a XX. század legjelentősebb hazai és nemzetközi képzőművészeti teljesítményeinek bemutatása, valamint a kortárs képzőművészet és vizuális kultúra aktuális irányzatainak, progresszív törekvéseinek, legjelentősebb hazai és nemzetközi képviselőinek reprezentatív megjelenítése.” A MODEM a mai napig azt az ambiciózus elképzelést szeretné a napi gyakorlatban megvalósítani, amit az indulásnál maga elé tűzött.

Kelet-Közép-Európa egyik legjobb infrastrukturális adottságokkal bíró, legnagyobb egybefüggő kiállítóterével rendelkező korszerű intézményeként a MODEM a következő évek során nemcsak a kortárs képzőművészeti szcéna, de az egész kulturális színtér megkerülhetetlen szereplőjévé kíván válni. A művészeti központ alkalmas arra, hogy azt is reprezentálja: a kultúra nemcsak egy-egy intézmény, de az egész város számára kiemelten fontos. Az egyik alapcélunk, hogy a MODEM ne csak egy kiállítótér legyen, hanem olyan tágabb szellemi tér, illetve fórum, ahová nemcsak a nézők, hanem a művészek is szívesen és rendszeresen visszatérnek.

A MODEM működésében elsődleges szempont a magyar művészeti életben elfoglalt és elfogadott karakterének újrarajzolása, olyan új elemek bevonása, amelyek mind a helyi közeg felé, mind a régiós, hosszabb távon pedig a szélesebb nemzetközi, kulturális tér irányában erősítik kapcsolatait, és egy sokszintű és sokirányú hálózatot rajzolnak ki, illetve működtetnek. Célunk egy olyan új narratíva kialakítása, amelyben a közgondolkodás a kortárs művészet szerepét illetően megváltozik: a mindennapok részévé tenni a képzőművészetet. Szakmai programunkban fontos cél a kortárs művészet műfaji sokszínűségének bemutatása, valamint a társművészetek különböző formában való megjelenése. A tematikus kiállítások kiválasztásában pedig nem csak a szorosan vett képzőművészeti teljesítmények kerülnek reflektorfénybe, hanem az építészet vagy akár a társadalomtudomány.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.