Színpadra fel! – Eskimo Lunettes

2026-07-15T17:00:00.000Z

Feltörekvő és hobbizenészek

JEGYEK

Jul
15

Program

A Magyar Zene Háza missziójának támogatásaként 2024-ben indított Fringe program keretében – három kategóriában hirdettünk felhívást – pályájuk elején járó feltörekvő zenészeknek és hobbizenekaroknak, valamint utcazenészeknek, zeneiskoláknak és zenei alkotóműhelyeknek adunk lehetőséget a fellépésre a Ház különböző pontjain. A Színpadra fel! sorozatban pályájuk elején járó tehetséges, feltörekvő zenészek és hobbizenei formációk (zenekarok, vokális együttesek, vegyes formációk stb.) lépnek fel, akiknek még alig volt alkalmuk a szélesebb körben való bemutatkozásra. Ezúttal a Eskimo Lunettes koncertezik a Szabadtéri színpadon.

Az Eskimo Lunettes 2021-ben indult, Csicsics Gergő hálószobaprojektjeként. Nyolc saját kiadású EP és két single megjelenése után 2025-ben végre lehetőség nyílt arra, hogy élő zenekarként is színpadra lépjenek. Pataki Dániel, Oletics Donát és Kiss Péter Márk csatlakozásával nemcsak valódi zenekarként működnek, hanem a kreatív energiáik is új szintre emelkedtek.

"Zenénket több műfaj ötvözete határozza meg: a ’60-as évek surf rockjának hangulatait idéző riffek találkoznak hipnotikus dob- és basszusmenetekkel, amelyeket zajszerű szintetizátor-témák tesznek még kaotikusabbá. A dalokban fontos szerepet kap az improvizáció és a spontaneitás. Különlegességnek számít a zenekar hatodik albuma (Sixth), amelyen a gitárok helyett a billentyűk kerültek a középpontba."

Helyszín

Magyar Zene Háza

Kiállítás – Koncert – Beavatás

A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.

Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.

Kapcsolódó események

A Telekom Spots egy nyitott programajánló, ahová bárki feltöltheti saját eseményeit. A Telekom nem szervezője és nem szponzora az eseményeknek, kivéve, ha ezt az adott eseménynél kifejezetten feltüntettük.