Program
A magyar hiedelemvilág tele van különböző természetfeletti lényekkel: vannak, akik segítik az embereket, akik ijesztgetik a gyerekeket, akik az időjárásért felelnek, és léteznek olyanok is, akik csak bajt hoznak.
A hiedelmek átszőtték a paraszti kultúrát, a hétköznapokat és az ünnepeket, a lények nyomai és történetei pedig gyakran még ma is élnek.
A ház falában falikígyó lakik, a pincében és a föld alatt a földi ördögök és kópék dolgoznak, a ház körül serénykedik a lúdvérc, az erdőben vadleányok rohangálnak, a tavakban és folyókban víziemberek és vízilányok úszkálnak, a gabona hullámzásában délibaba jelenik meg, a romos várak körül tündérek járnak, délben az óvatlan emberek szépasszonyokba ütközhetnek, a felhők között garabonciások csatáznak, a széllel táltosok utaznak, a dombok alatt sárkányok alszanak, az ördöngös kocsisok az égbe szállnak, éjfélkor a keresztutaknál boszorkányok ténykednek.
Minden szereplőnek megvan a maga funkciója és jelentése: magyarázatot adnak arra, ami megmagyarázhatatlan, amire nincsenek szavak, ami elképzelhetetlen és ismeretlen.
Egyes lények megjelenésével a természet jelenségeit, az időjárás változásait magyarázták – mint a garabonciás és a táltos, akik a felhők között utaztak, viaskodásaikkal tomboló vihart szítottak, szelet keltettek vagy jégverést hoztak. Uralták a légköri viszonyokat, miközben faluról falura vándoroltak. Jóindulatukat vendéglátással, tejjel kínálással lehetett kivívni, ha pedig nem volt elég szívélyes a fogadtatás, elverte a termést a jégeső, elvitte a szél a ház tetejét vagy összedőlt a pajta. Az emberek úgy tartották, a forgószélben is mindig lakozik valaki: ördög, boszorkány vagy egy széldémon. A villámcsapás a sárkánytól eredt – hiszen jól látni, ahogy a farkával csap egy hatalmasat.
Látni? Mégis, ki látott valóban sárkányt a villámcsapásban?
A hiedelemlényekről és csodás jelenségekről szóló történeteket sokan mesélik, de ezek gyakran másokkal estek meg. Az emberek mesélnek, a néprajzkutatók lejegyzik és értelmezik a hallottakat. Olykor talán maga a kutató is jobban szeretné hinni a sárkány történetét, mint a mesélő. A hiedelem- és néphitkutatás a néprajztudomány egyik fontos ága, de aki erre adja a fejét, annak nincs könnyű dolga. A történetekben és élménybeszámolókban szereplő csodálatos lények ugyanis időben és térben változnak, hasonlítanak egymásra, egybeolvadnak, egyszerre jók és rosszak, emberi, állati és mitikus formájuk tájanként és szinte történetenként eltérő. Joggal gondolhatjuk, hogy ezekkel a lényekkel nincs dolga sem a tudománynak, sem a múzeumnak.
A Néprajzi Múzeum gyűjteményében azonban találunk lúdvérctojást, bábaasszony varázszacskóját, mennykövet, rontó és gyógyító babákat, és még sorolhatnánk. Pócs Éva néprajzkutató könyveiből és tanulmányaiból pedig átfogó képet kaphatunk a hiedelemlények megannyi megjelenési formájáról és funkciójáról, európai és Európán kívüli összefüggéseikről.
A tudomány nem a lények valódiságát, létezésük racionalitását keresi, ahogy a művészet sem, és ahogy Osgyán Gergő rajzai sem. A képzeletet kutatják. Ami néha irreális, nehezen kivehető formát ölt, vagy csak vigaszt ad a körülöttünk történő dolgok zűrzavarában.
Osgyán Gergő munkáit – az alig feltűnő feliratot egy konceptuális filmvetítés-sorozaton, az alkalmazott grafikai feladat szigorú keretei közé rejtett grafikai elemet, az izgalmas kiállítás kísérőfüzetét, a lehetetlenül külvárosi koncert promócióját, a menő belvárosi buli logóját vagy éppen a kollektíven szerveződő kis fesztivál teljes vizualitását – mindig áthatja egy láthatatlan világ. Ami első ránézésre más és más, mert alkalmazkodó és képlékeny, de mindig önazonos. Mert benne rejlik Róheim Géza folklórgyűjtése, a bécsi geometrizáló szecesszió alkotója, Josef Hoffman bútorai, vagy Tóth Menyhért alföldi mágikus realista festményei. Gergő önálló projektje, a Humbug Kollektíva magyar folklór inspirálta rítusokat kreált, a népművészet motívumait gyűjtve-rajzolva kutatta és hiedelmek furcsa lényeit kémlelte. Egy másik világ a budapesti Atnóban működő Apropó zenei sorozat szintén Gergőhöz köthető művészeti koncepciója, és megannyi zenei és közösségi esemény, például a Járás vagy a Telek fesztivál arculata.
A falrajzhoz felhasznált kiadvány:
Fejős Zoltán (szerk.): Legendás lények, varázslatos virágok. A közkedvelt reneszánsz. Kiállítási katalógus. Budapest: Néprajzi Múzeum.2008.
További felhasznált irodalom:
Jung Károly: Táltosok, ördögök, garabonciások.Újvidék: Forum. 1985.
Pócs Éva (szerk.): Hiedelemszövegek. Budapest: Balassi Kiadó. 2012. /A magyar folklór szövegvilága 1./
Pócs Éva: A magyar néphit ún. természetfeletti lényei. In Ethnographia 90. 1979. 331–339.
Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások. Szeged: Universum. 1990.
Szendrey Ákos: A magyar néphit boszorkánya. Budapest: Magvető. 1986.
A Felrajzolt könyvek sorozat a Néprajzi Múzeum kortárs jelenségekkel foglalkozó MaDok-programjának vizuális kísérleti terepe: kortárs alkotókat kérünk fel, hogy a Néprajzi Múzeum kiadványaiból inspirációt merítve rajzoljanak egy feketére festett felületre a múzeumi könyvesbolt szomszédságában.
Falrajz: Osgyán Gergő
Kurátor: Zsoldos Anna
Szervezés: Jákob-Bódi Kati, Borbély Linda
A sorozat ötlete: Gellér Judit
Grafikai munkák: Hoffmann Tamás Boldizsár
Szöveggondozás: Szentirmai Dóra
Fotók: Szász Marci
Szakmai konzultáció: Tihanyi Anna, Foster Hanna