Program
A Budapest Afro Ska Orchestra fiatal muzsikusokból alakult, akiknek zenéje Afrika ösztönöket éltető lüktetéséből és az improvizáció játékosságából táplálkozik. Az afrobeatet, a skát és a funkot keverik, erős élőzenés energiával. A hangzása középpontjában a táncolható, groove-orientált afrobeat áll, sok fúvóssal és improvizatív részekkel. Olyan előadók örökségéből inspirálódnak, mint az afrobeat-alapító Fela Kuti, vagy éppen a jamaicai ska-legenda The Skatalites. Koncertjeiken azt a fajta könnyedséget keresik és közvetítik, amely képes a hallgatót mosolyra fakasztani és önfeledt táncra késztetni, ugyanakkor teret adnak a hangokban való elmélyülésnek is. Hangzásuk a tradíciókból építkezve, mégis frissességre törekedve igyekszik megszólítani saját korosztályuk mellett minden nyitott generációt. Saját dalaik mellett klasszikusokat, feldolgozásokat is előadnak.
Magyar Zene Háza
Kiállítás – Koncert – Beavatás
A Magyar Zene Háza nem egy hagyományos múzeum vagy koncertterem. Három vállalt feladatán keresztül - múzeum, oktatás és előadóművészet – a látogatók aktív bevonásával hozza közelebb a zenét az érdeklődők számára. Gyermekközpontú szemléletével, zenepedagógiai programkínálatával izgalmas zenei birodalmat teremt.
Az összetett zenei kínálatot a Sou Fujimoto japán sztárépítész által tervezett épület három szintje is támogatja. A föld alatti térben egy állandó és egy időszaki kiállító tér átfogó zenetörténeti sétáknak ad helyet. A park szintjén kialakított Koncert- és Előadóterem élőzenei programok, koncertek és workshopok szervezésére ad lehetőséget, míg a tó melletti szabadtéri kerthelyiségben baráti beszélgetések mellett élvezhetjük a szabadtéri színpad koncertjeit, előadásait. Az épület emeleti szintje az elmélyüléshez, a tanuláshoz kínál zenepedagógiai termeket.

















