Vitáris Iván zenész tárlatvezetése a Martin Wanda & Martin Gábor: Az Örök Fiatalság Balladája című kiállításon
„Martin Wanda nagyjából 2014 óta fotózta a zenekaromat - az Ivan & The Parazolt -, és engem is. Bensőséges kapcsolat ez, és egyben felelősségteljes is. Az elmúlt évek több rólunk készült sajtófotója Wandától származott, és mindig azt gondoltam ezekről a képekről, hogy jól mutatja milyen jól érti a készítője azt, amit csinálunk. Ez persze kölcsönös, úgyhogy most az apukájával közös kiállításán én is ezt a megértést akarom körüljárni és bemutatni." (Vitáris Iván)
Vitáris Iván - az Ivan & The Parazol frontembereként -, zenekarával az elmúlt 13 évben bejárta nem csak az országot, de számos külföldi fellépésre is volt lehetőségük. Eddig megjelent lemezeiket MTV és Fongoram díjjal is elismerték. A zene mellett érdekli a fényképezés és a design, valamint rendhagyó tárlatvezetések megtartásával is részt vesz a hazai kulturális életben.
A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az [email protected] e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – július 11.
A résztvevők száma maximum harminc fő. A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes (diák, nyugdíjas) vagy teljes árú (felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt.
Tájékoztatjuk, hogy eseményeinken hang- és képfelvétel készülhet, amelyből a Mai Manó Ház részleteket használhat fel az intézmény programjainak népszerűsítése céljából.

Schedule
Martin Wanda (1991) és Martin Gábor (1953) dokumentumképeit több mint 40 év választja el és majdnem kétezer kilométer. Mégis mindkettő szinte ugyanarról mutat be érzékeny társadalomábrázolást, még ha egy szűk szubkulturális közegben is. A fotográfiák nem csupán a vibráló éjszakai élet felületét örökítik meg, hanem mélyen belemerülnek az események atmoszférájába, uralják a pillanatot.
Martin Gábor fotográfus az 1970-es évekbeli, főként békéscsabai fiatalok szórakozását örökítette meg, míg lánya a mai Londonban készít felvételeket. Kettős sorozatuk az ifjúsági szubkulturális londoni képek és a vasfüggöny mögötti éjszakai élet párhuzamba állításával egy időtlen képanyagot alkot. A fotográfusok szándéka nem egyfajta korlenyomat rögzítése volt, mintsem inkább a fiatal nemzedékek lázadását és belső viszonyait hivatottak megörökíteni, azt a sajátos univerzumot, ami Békéscsabán és Londonban is meghatározza a hétköznapokból menekülni vágyó fiatalok szórakozását.
Wanda fotográfiái vizuálisan is összekapcsolhatóak az 1970-es évekbeli éjszakai élet színtereivel és ábrázolásmódjával. Szerinte „ezek az emberek és a bulik visszhangozzák azokat a szubkultúrákat, amelyeket a szüleink a politikai rendszerek elleni lázadásként azért hoztak létre, hogy hangot adjanak az elégedetlenségüknek.”, ugyanakkor ez az attitűd már alapjaiban másról szól, mint a szocialista politikai elnyomás elleni lázadás.
Hungarian House of Photography - Mai Manó House
Mai Manó House – The Hungarian House of Photographers – operates in a studio-house built at the end of 19th century, for the commission of Mai Manó (1855-1917), Imperial and Royal Court Photographer. This special, eight-story neo-renaissance monument is unique in world architecture: we have no knowledge of any other intact turn-of-the-century studiohouse. In addition, it serves its original goal, the case of photography again.
The aim of Mai Manó House is to advance the development of Hungarian photography and raise photography’s national prestige as a distinct form of art.
The institution plays a marked role in the cultural life of Budapest and Hungary, while the organization of exhibitions and programs abroad is getting more and more emphasis within its activities. The reputation of justly world-famous Hungarian photographers of the 20th century offers a great opportunity to regain our old status in the world of photography by the introduction of the generations following those great masters



















