KÉPEK ÉS NYILVÁNOSSÁGOK BESZÉLGETÉSSOROZAT
I. Képhordozók és képközvetítők – Fiatal fotográfusok médiumkísérletei
A felkért alkotók a fotó hagyományos szerepét és anyagi megjelenési formáit gondolják újra. A fotográfia fizikai alapjainak közösségi újraértelmezése, a könyv mint társadalmi párbeszédet hordozó tér, valamint a kiadvány mint kísérleti formátum is témája alkotói praxisuknak. Műveik a kép létrehozásának, befogadásának és közvetítésének kreatív és reflexív újragondolását hangsúlyozzák.
A beszélgetés résztvevői: Puszt Zsófia fotográfus, Szántói Lilla fotográfus és Váradi Viktor fotográfus.
A felkért résztvevőkkel Kéri Gáspár fotográfus, kulturális újságíró beszélget.

Schedule
A beszélgetéssorozatról:
A Képek és nyilvánosságok című beszélgetéssorozat a Mai Manó Házban a magyar fotográfia változó szerepeit és nyilvánosságformáit vizsgálja a késő szocializmus időszakától a kortárs digitális kultúráig. A program célja, hogy párbeszédbe hozza a közönséget a különböző generációk alkotóival, és feltérképezze a fotográfia autonómiájának alakulását a politikai, intézményi és piaci nyomások között. A beszélgetések során szó esik a neoavantgárd örökségéről, az alternatív és underground fotónyilvánosságokról, a zinek és fotókönyvek műfajáról, valamint az analóg és digitális médiumok határterületeiről. A meghívott vendégek saját alkotói stratégiáikon keresztül mutatják be, hogy miként változik a fotó szerepe mint dokumentum, mint autonóm mű, és mint közösségi gesztus. A sorozat a késő Kádár-kor alternatív nyilvánosságaitól a mesterséges intelligencia által generált képekig egyszerre kínál történeti és kortárs perspektívát, valamint értelmezési keretet; miközben szándékaink szerint a fotográfia elméleti és kulturális összefüggéseit is körüljárjuk a meghívott vendégekkel.
A korlátozott férőhely miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a programra az [email protected] e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Képek és nyilvánosságok – november 26.
A résztvevők száma maximum 45 fő.
Az eseményen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, elővételben vagy aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel, valamint a programokra szóló kiegészítőjeggyel együtt vehetnek részt. A Mary Ellen Mark kiállításra váltott belépőjegyek a programokra szóló kiegészítőjegyekkel együtt érvényesek a Képek és nyilvánosságok című beszélgetéssorozat 2025-ös előadásaira is.
A beszélgetéssorozat következő időpontja:
December 10. 18:00 – II. Analóg határterületek – Természet és geopolitika a kísérleti fotográfiában
Az eseménysorozat 2026-ban új évaddal folytatódik.
Tájékoztatjuk, hogy eseményeinken hang- és képfelvétel készülhet, amelyből a Mai Manó Ház részleteket használhat fel az intézmény programjainak népszerűsítése céljából.
Fotó: Draskovics Ádám
Hungarian House of Photography - Mai Manó House
Mai Manó House – The Hungarian House of Photographers – operates in a studio-house built at the end of 19th century, for the commission of Mai Manó (1855-1917), Imperial and Royal Court Photographer. This special, eight-story neo-renaissance monument is unique in world architecture: we have no knowledge of any other intact turn-of-the-century studiohouse. In addition, it serves its original goal, the case of photography again. The aim of Mai Manó House is to advance the development of Hungarian photography and raise photography’s national prestige as a distinct form of art. The institution plays a marked role in the cultural life of Budapest and Hungary, while the organization of exhibitions and programs abroad is getting more and more emphasis within its activities. The reputation of justly world-famous Hungarian photographers of the 20th century offers a great opportunity to regain our old status in the world of photography by the introduction of the generations following those great masters